Többezres tömeg a Möggyfesztiválon

178

Sztárfellépőkkel és főzőversennyel ünnepelt Nagykőrös a hétvégén. A möggyfesztiválon idén is helyi és környékbeli csapatok készítettek finomabbnál finomabb ételeket, de volt kézműves vásár és borlovagavatás is. Többezres tömeg várta a Mobilmánia koncertjét de a Kossuth-díjas énekesnő, Bangó Margit fellépésére is megtelt a rendezvénytér. A főzőverseny vándordíját a Cegléd és Vidéke Unghváry László  Borrend csapata nyerte.

Szombaton kora reggel óta főttek a meggyes ételek a nagykőrösi főtéren. Baráti társaságok, családok, vállalati kollektívák is neveztek a versenyre. A főzőcsapat a külcsínre is nagyon figyeltek. Gyönyörűen feldíszítette a sátrát a kőrösi Humánszolgáltató Központ is. És természetesen nem mellékesen finom étel is főtt a bográcsukban, borsostokányt készítettek meggyes ördögsajttal.

MÁRTONNÉ SZÉKÁCS TÍMEA: Tulajdonképpen ez egy kútfőből kipattant ötlet, birsalma sajtra alapoztunk, hogy az adta meg a meggysajtunk alapját és egy kicsit átkomponáltuk egy meggyes ízre.

Több ceglédi csapattal is találkoztunk, a Katona kifőzde mellett a főzőversenyekben már ugyancsak rutinosnak számító Unghváry László Borend csapata is indult és idén is különlegességgel készültek.

IMREGI FERENC, mesterszakács: A főételünk egy aszalt meggyel, camamberrel töltött pulykamell tekercs, amit amit baconba göngyöltünk, ehhez póréchipset kínálunk, a végén pedig egy hagyományos meggyes pite.

A zsűri végül a ceglédi borrend csapatának ételét találta a legfinomabbnak, így ők vihették el a fődíjat, a vándorkupát. Különdíjat kapott a Katona Kifőzde, Földi László, országgyűlési képviselő díját a kőrösi Humánszolgáltató nyerte, a Nemzeti Agrárkamara elismerését pedig a kőrösi lovassport egyesület.

 LÁSZLÓ DITTA, igazgató, Arany János Kulturális Központ: Azt látom hogy végre ha nagyon nehezen is, de mostmár a helyiek is szeretettel jönnek ki és ezt a főzőversenyen látom, hogy nagyon sok a nagykőrösi. A kőrösieket nehéz egy jó irányba elmozdítani, de ha valamit megszeretnek akkor azért rajonganak és úgy látom ez a rendezvény mostmár az.

A két napos möggyfesztiválon nem csak meggyből készült finom ételeket és italokat lehetett kóstolni, a színpadon egész nap produkciókkal várták a kilátogatókat. A vendégeket a polgármester köszöntötte.

CZIRA SZABOLCS, polgármester: Egyre többen jönnek vidékről, egyre többen jönnek ki a helyiek közül, hiszen tetszik a kőrösieknek és a környékbelieknek ez a rendezvény.

A meggy komoly megélhetési forrás a térségben-erről már a szakma államtitkára beszélt.

KIS MIKLÓS, államtitkár, Vidékfejlesztési Minisztérium: Ez a gyümölcs nagyon sok családnak adja a megélhetést, nem csak Nagykőrösön, hanem a környező településeken is. Nyársapát, Csemő, Lajosmizse, Cegléd. Egy nagyon komoly bevételi forrása a családoknak.

A hőség ellenére megtelt a tér a Kossuth díjas énekesnő, Bangó Margit fellépésére. A művésznő nagy gurman hírében áll, több szakácskönyvet is írt és nemzetközi versenyen is nyert már. Azt mondja: nem csak ő, a család is imádja a meggyes ételeket.

BANGÓ MARGIT: Éppen tegnap főztem meggyes gombócot. Mert most miután ilyenkor még szilva nincs, mert a Tinám és az Emilio mondta, hogy úgy ennék egy szilvásgombócot. Mondom a szilva még nem érett meg, de meggyből tudok csinálni.

A fesztiválon fellépett egyebek között a Mobilmánia, Dér Heni, a Fiesta, de koncertet adott Király Viktor és Király Linda is. Borlovagokat is avattak. Ecsedi Péter valamint India magyarországi nagykövetének nyakába került a medál.