Toronyból érkezett a Mikulás

763

Cegléden idén is látványos belépővel, a Református Nagytemplom tornyából leereszkedve érkezett Ceglédre, a Szabadság térre a Mikulás. A teret teljesen megtöltötték az izgatott gyerekek és felnőttek.

17 óra 30 percre a teret már teljesen megtöltötték az izgatott gyermekek és persze felnőttek. Hamarosan meg is jelent a Református templom tornyában a várva várt vendég. A Mikulás szépen lassan, komótosan – a nagytemplom órájánál egy kicsit elidőzve – ereszkedett le a térre.  A templomkertben már a manók is csatlakoztak hozzá, hogy együtt igyekezzenek minél hamarabb a színpadhoz érni. Ott már a Csörömpölők zenekarral együtt várták őt a gyerekek, akik szaloncukor eső után természetesen néhány szót is válthattak a nagyszakállúval és persze számtalan közös fotó is született a nem mindennapi találkozásról.