Történelmi siker

795

Fennállása óta először indított csapatot az Országos Serdülő Bajnokságban a Ceglédi Kék Cápák SE. Az alulról építkező utánpótlás-nevelés eredménye ez, így ebben a szezonban a felnőttek mellett már öt korosztály versenyez majd ceglédi színekben. A serdülő Cápák első bajnoki mérkőzésüket Dunaújvárosban játszották, ahol 11 góllal nyerni tudtak.

Leány Kézilabda Országos Serdülő Bajnokság

Dunaújvárosi AC – Ceglédi Kék Cápák 6-17 (2-10)

Dunaújváros, 50 néző, vezette Horváth, Klein.

Cegléd: Kopcsa Karolina, Hornyik Orsolya(kapusok), Fedák Antónia 5/1, Koncsik Ella 4/1, Petrovics Fruzsina 4, Varga Nóra 1, Mód Klaudia 1, Peszeki Laura 1, Takács Viktória 1, Kazai Fanni, Veres Anna, Simon Virág, Balogh Adrienn.

Kiállítás: 2 ill. 6 perc.

Hétméteres: 2/1 ill. 3/2.

Spolmin Roberta edző: A védekezést illetően jól kezdtük a meccset, tudtunk labdákat szerezni, miután elbizonytalanítottuk a hazaiakat és ezt végig fenn tudtuk tartani. A támadásunk fokozatosan feljavult. Eleinte kicsit bátortalanok voltunk, de aztán jöttek a szép megoldások, a kapusaink pedig az egész meccsen jól védtek – köztük heteseket és ziccereket is! Nagyon örülök annak, hogy egy olyan mérkőzéssel sikerült kezdenünk az OSB-s pályafutásunkat, amit a lányok is szemmel láthatóan élveztek. Mindenképp jót tett az önbizalmuknak, amire a továbbiakban is nagy szükség lesz. Összességében gratulálok a csapatnak, a védekezésükhöz és a kapusteljesítményhez különösen. Mindezek mellett még azt is fontos megemlítenem, hogy ugyanekkora gratuláció illeti Kisjuhász Petrát is, hiszen én csak a héten vettem át tőle ezt a remek társaságot.