Trianonra emlékezve

1021

Diákműsorral, koszorúzással adózott az önkormányzat a trianoni békediktátum 97. évfordulójának emléke előtt. A Nemzeti Összetartozás Napjához közeledve a Református templomkertbe, a Trianon kopjafához várták az emlékezőket pénteken.

Takáts László köszöntőjében így fogalmazott: – Diktátum volt, diktátum a leggyalázatosabb fajtából az, amit az úgynevezett békecsinálók 97 évvel ezelőtt, 1920. június 4-én a versailles-i kastélykertben, a Nagy-Trianon palotában Magyarországgal tettek.

TAKÁTS LÁSZLÓ polgármester: „Ez nem  megegyezés, ez nem szerződés, ez diktátum volt, a leggyalázatosabb fajtából. Mely területe kétharmadával megcsonkította a történelmi Magyarországot. Trianon szörnyű számai ismertek. Magyarország elveszítette területének és lakosságának mintegy kétharmadát, ennek megfelelőn 320 ezer négyzetkilométeres, 20 milliós középhatalomból 90 ezer négyzetkilométeres, 7 millió lakost számláló kisállammá vált.”

A baljós árnyak a mai Magyarországra is rávetülnek. Sötétbe burkolózik a jövő, ha itt, Európa szívében ma is hagyjuk, hogy újkori békecsinálók megcsonkítsák a nemzeti önrendelkezést – fogalmazott a polgármester.

TAKÁTS LÁSZLÓ polgármester: „Diktátum volt a leggyalázatosabb fajtából. Ami a térség stabilitása szempontjából is káros volt. A győztes vesztes ellentét kiélezése megszabta azokat a kényszerpályákat, melyek mentén Közép-Európa később egy újabb szörnyű világháborúba sodródott. Kiélezte az ellentéteket, amelyek azóta is fertőzik a térséget.”

A polgármester kiemelte, a magyarság összetartozásának érzését, vágyát, akaratát, az elválasztó határok ellenére az összetartozásba vetett hitet és tenni akarást – amit a Nemzeti Összetartozás Napja szimbolizál – közel száz esztendő múltán sem csillapíthatja semmi. Történelmi visszaemlékezésében Kúti László, a Református Általános Iskola és Óvoda igazgatója elmondta, bizakodással töltsön el mindannyiunkat a képesség, hogy a múltból okulni tudunk, hogy a másoknak okozott sérelmeket be- és elismerjük, számon tartjuk.

KÚTI LÁSZLÓ igazgató, Református Általános Iskola és Óvoda: „Összetartozással, az új körülmények között is sikeresek leszünk, ha segítjük egymást. Bárhol is szoruljunk erre, bármely kontinens bármely városának munkahelyén vagy más terepén. Mert egy különös családhoz tartozunk, a magyar nemzethez.”

A Református Általános Iskola tanulóinak emlékműsorát követően az emlékezők megkoszorúzták a Trianoni kopjafát.