Tündérvilág a Kamarateremben – Fairy Garden

1141

Egy igazán rendhagyó formáció volt az ötödik Jazz Péntek vendége. A Fairy Garden különleges világba röpítette a közönséget a hárfa, a zongora, a dob és a vibrafon segítségével. Természetesen a zene mellé kóstoló is járt, most a Kemenczés Borház nedűivel ismerkedhettek az érdeklődők.

Hangulatos fények, hangszerek – az ötödik Jazz Péntekre egészen rendhagyó módon rendezték be a Kossuth Művelődési Központ Kamaratermét. Nem véletlen, hiszen egy különleges formációt várt a közönség. A dob, a zongora, a vibrafon és a hárfa összjátéka egyfajta mesevilágba kalauzolta a nézőket.

BANAI SZILÁRD: ,,Fantasztikus az egész és azért is ez lett a neve, hogy Fairy Garden, hiszen egy tündérvilág, mesevilág az egész hangzás és mi nagyon élvezzük.”

A számos országban ismert és elismert zenész mindig örömmel lép fel a városban, de ezt mindig nagy izgalom kíséri.

BANAI SZILÁRD: ,,Az érdekes az, hogy nagyon jó érzés itthon játszani, de ugyanakkor ez a legstresszesebb szituáció, amit az ember elképzelhet. Pont mondtam valakinek, hogy sokkal jobban izgulok, mint bárhol a világban egyébként, akár szakmai közönség előtt is, ha játszok, mert itt mindenki ismer, valahogy egészen más a nexus és egyrészt nagyon jó, mert itthon játszani mindig jó, ugyanakkor van egy plusz kis drukk is az emberben.”

A formációnak ez volt a negyedik fellépése. Játszottak saját szerzeményeket és feldolgozásokat is. Banai Szilárd mellett Kovács Zoltán zongorán, Polónyi Ágnes pedig hárfán játszott. A zenész arról is beszélt, hogy nagyon szereti ezt a felállást, a hangszerek összjátékát és ezt szeretnék minél több helyen bemutatni. A Jazz Péntek elnevezésű alkalmak egyébként egyre több érdeklődőt vonzanak – mondta Megyeri Katalin szervező.

MEGYERI KATALIN, szervező: ,,Tulajdonképpen Cegléden óriási jazz élet van. Hogy ha az országban meghallják, hogy itt egy klubba eljön akár 100 ember is, akkor úgy felcsillan a zenészek szeme, hogy azt el se tudjátok képzelni. Budapesti klubokba sokszor nem járnak ennyien igényes jazz muzsikát hallgatni.”

Mindegyik jazz esten más és más helyi borász mutatkozik be. Most a Kemenczés Borház nedűit kóstolhatták meg az érdeklődők.