Új rendőrautót adtak át Jászkarajenőn

2161

Új rendőrautót adtak át Jászkarajenőn. A körzeti megbízottaknak ettől kezdve három gépjármű áll a rendelkezésére. Az Dacia Duster típusú jármű a rendőrség, a törteli, a kőröstetétleni és a jászkarajenői önkormányzatok együttműködésének köszönhető.

Új gépjármű fogja ezentúl segíteni a körzeti megbízottak munkáját Jászkarajenőn. A Dacia Duster típusú terepjáró a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság 488. szolgálati járműve. A polgármester úgy fogalmazott: az új autó ékes példája az együttműködésnek és az összefogásnak.

PALYA ISTVÁN KÁLMÁN, polgármester, Jászkarajenő: ,,A három település Törtel, Kőröstetétlen, Jászkarajenő ezért fogott össze már öt évvel ezelőtt és hála az Istennek tart ez mind a mai napig. A képviselő-testületek, az önkormányzat teljes támogatásával, a három település összefogva a rendőrséggel karöltve tovább tudja növelni a településen a közbiztonságot.”

A 2013-ban újranyitott Jászkarajenői rendőrörs megalakulása után egy évvel már tudtak vásárolni egy szolgálati járművet, most pedig már a második autót adhatták át. Az új gépjármű tovább segíti a rendőrök munkáját – mondta Dr. Németh Gyula rendőrezredes.

DR. NÉMETH GYULA, r.ezredes, gazdasági rendőrfőkapitány-helyettes: ,,Ha nincs egy településen közbiztonság, akkor az emberek nem szívesen laknak ott. Nem szívesen hagyják abba a településbe szeretteiket, családtagjaikat, hiszen attól félnek, hogy valami történhet velük. De egy vállalkozás se fektet be szívesen egy olyan településen, ahol az általa megtermelt javak, általa vásárolt eszközök nincsenek biztonságban. Ha egy településen nincs közbiztonság, akkor higgyenek nekem azon a településen előbb utóbb a hanyatlás jelei fognak jelentkezni.”

Volt idő, amikor az ismertté vált bűncselekmények száma nagyon megnőtt, ez azóta rengeteget javult – folytatta. Az ünnepségen részt vett Török Csaba rendőralezredes is. A kapitányságvezető úgy fogalmazott: büszke arra, hogy egy ilyen járásban teljesíthet szolgálatot.

TÖRÖK CSABA, r.alezredes-kapitányságvezető, CRK: ,,2012-ben ez a kistérség az abonyi rendőrőrshoz tartott, akkor még Újszilvás és Tápiószőlős is és egy darab szolgálati autó teljesített, három szolgálati autó segíti az itt dolgozók munkáját, ami azt gondolom példaértékű.”

Ahhoz, hogy az emberek biztonságban érezzék magukat kell a technika is és ezt az önkormányzatok felismerték – mondta Földi László országgyűlési képviselő.

FÖLDI LÁSZLÓ, országgyűlési képviselő: ,,Azt gondolom, hogy a magyar kormány a Parlament felhatalmazásával igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy az emberek biztonsága javuljon és minél jobban érezzük magunkat saját településünkön, saját lakásainkban. Ehhez járult hozzá többek között a nagymérvű technikai fejlesztés és sok minden egyéb is.”

A nemzeti színű szalagot a három polgármester, az országgyűlési képviselő és a gazdasági rendőrfőkapitány-helyettes vágta át. Az új gépjárművet a történelmi egyházak képviselői megszentelték és megáldották az ünnepségen.