Újabb EB siker!

343

Pályafutása eddigi legnagyobb kihívásának nevezte a Kettlebell Maraton Európa bajnokságot Majorosi-Lázár Anita. Az Írországban rendezett versenyről bajnokként tért haza. A viadal azért is volt számára különlegesebb a többinél, mert két kislánya is versenyzett. Mira Európa bajnoki címmel zárta a versenyt, Bora pedig a dobogó második fokára állhatott.

Világbajnok és Európa bajnok, szinte megszámlálhatatlan éremmel büszkélkedhet Majorosi-Lázár Anita. Néhány napja pedig egy újabb kihíváson vett részt, az Írországban rendezett Kettlebell Maraton Európa bajnokságon. Embert próbáló volt a küzdelem-mondta Anita.

MAJOROSI-LÁZÁR ANITA: A versenyszámok ugyanazok, mint a szokásos, tehát van a szakítás, a jerk, a lökés és a hosszú ciklus, csak itt 30 percig kell csinálni, vagy egy órahosszát. Értelemszerűen kicsit kisebb golyóval, mint amikor 10 percben küzdök. Itt az Elit kategória azt jelentette, hogy a szakításban 20 kilogrammos golyóval kellett csinálnom 30 percig folyamatosan, a lökést pedig 1 órát másnap 16-os golyóval és ott az volt az Elit kategória.

Anita fantasztikusan teljesített. Edzője és versenytársai szerint is példaértékű volt a helytállása. Jerk-ben, vagyis lökésben Európa bajnok lett és mesterfokozattal zárta a versenyt.

MAJOROSI-LÁZÁR ANITA: Nagyon büszke vagyok magamra és talán először mondhatom, hogy elégedett is vagyok a teljesítményemmel. A snatch-ből szerettem volna egy picit többet csinálni. Ott mesterjelölt fokozat értem el, szerettem volna ott is a mesterfokozatot elérni, de sajnos a 18. percnél-a tempóm addig egészen jó volt- a tenyeremről sajnos lejött a bőr, úgy egy kicsit már átértékelődött a dolog, nehezebb volt folytatni a tempót és a 405-ös ismétlés sikerült, ami szintén nagyon jónak számít. 

A bajnokságon heten képviselték Magyarországot. Három kislány is indult, ketten közülük Anita kislánya. Mira és Bora édesanyjuk legnagyobb büszkeségére szintén dobogóra állhattak.

MAJOROSI-LÁZÁR ANITA: A kislányom és barátom kislánya Anna és Bora löktek, 15 percet 2 kilós golyóval, több mint 400-at mindketten, óriási volt. A másik kislányom, Mira szakított, és ő is 420 ismétlést csinált 15 perc  alatt. Veszett tempójuk volt, nagyon aranyosak voltak, mindenki imádta őket, mindenki szurkolt nekik. Ez az első gyermek Európa bajnokság volt.

Az Európa bajnokságról anya és lányai összesen két EB arannyal és két EB ezüsttel térhettek haza. Mint Anita mondta, nincs megállás. egy hónap múlva Milánóban indul világbajnokságon, és nagyon készül a szeptemberben, Cegléden sorra kerülő nemzetközi kettlebell versenyre is.