Ünnep a Szabadság téren

1055

Volter Etelka, a gimnázium igazgatóhelyettese vehette át idén a Gubody díjat. Az elismerést a március 15-ei ünnepségen adták. A Nemzeti dalt idén Németh Kristóf színművész szavalta el. Beszédet a polgármester mondott. Takáts László úgy fogalmazott:  Kötelességünk megőrizni a közös célokért tenni akaró hősök emlékét, akiket egy erő hajtott: a haza minden előtt.