Utánpótlás csapatbajnok a CVSE – T.S. Integral

985

A 2017-es év első versenyét, a kötöttfogású utánpótlás csapatbajnokságot a pesterzsébeti Kruj Iván Sportcsarnokban szombaton rendezte az ESMTK. A remek hangulatú bajnokság tizennégy csapat részvételével zajlott le. A CVSE – T.S. Integral birkózói remek teljesítményt nyújtva nyerték első bajnoki címüket ebben a korosztályban. Utoljára 2005-ben és 2010-ben sikerült bajnoki címet nyerni a fiatalabb korosztályban.

A ceglédiek a selejtezők során magabiztosan meneteltek a döntő felé. Az első mérkőzésen a Nagyszénás csapata ellen százszázalékos teljesítményt nyújtva, 39-0 arányban nyertek. A következő fordulóban a Kecskeméti TE csapata ellen – ahol nem a legerősebb összeállításban léptek szőnyegre a ceglédiek – 27-13-as győzelem született. Az elődöntőben a Csepel ellen minden mérkőzést megnyerve, 32-5-ös végeredményt követően jutottak a döntőbe, ahol a Budapesti Honvéd SE következett. Mivel a több évtized után idén a birkózósportba visszatérő Honvéd gyakorlatilag a tavalyi bajnok Dorog csapatát komplett leigazolta, így a címvédővel kellett megküzdeni a végső győzelemért. A döntő ceglédi szempontból jól indult, mivel a kilenc mérkőzésből zsinórban négyet nyertek Kecskeméti Dávid, Török Tamás, Kecskeméti Krisztián és Szivák József révén. Ekkor a ceglédiek 16-1 arányban vezettek és már csak egy győzelem kellett a végső sikerhez. A következő két mérkőzést a Honvéd nyerte pontozással, a 69 kg-ot 1-0-ra, majd a 76 kg-ot 2-0-ra. Igaz, a 76 kg-ban birkózó Mohella Flórián egy akcióját a bírók nem adták meg, amivel ő nyerte volna a találkozót. Így még várni kellett az ünnepléssel. A következő találkozón a 85 kg-ban szőnyegre lépő Takács István 3-0-ra nyert a Honvédos ellenfelével szemben, amivel bebiztosította két mérkőzéssel a vége előtt, hogy 2017-ben a Cegléd a bajnok.

Utánpótlás kötöttfogású csapatbajnokság
Bajnokcsapat: CVSE – T.S. Integral (A csapat tagjai: Kecskeméti Dávid, Török Tamás, Filus Erik, Kecskeméti Krisztián, Kovács Árpád, Szivák József, Bajkai Ábel, Tóth Levente, Magyar Sándor, Mohella Flórián, Dömök Péter, Kovács Béla, Takács István, Deák Martin. Edzők: Kovács Béla, Pap Attila, Pap Ferenc)
2. Budapesti Honvéd SE
3. Ferencvárosi TC
4. ESMTK
5. Érdi Spartacus
6. Csepeli BC

Döntő:

Ceglédi VSE – Budapesti Honvéd SE 19-17
50 kg: Kecskeméti Dávid – Spányik Ákos 3-1 (3-1)
54 kg: Török Tamás – Pohilec Ádám 8-0 (7-1)
58 kg: Kecskeméti Krisztián – Szányi Áron tus 8-0-nál (12-1)
63 kg: Szivák József – Buczkó Dániel 8-0 (16-1)
69 kg: Bajkai Ábel – Putnoki Zsolt 0-1 (16-4)
76 kg: Mohella Flórián – Lévai Tamás 0-2 (16-7)
85 kg: Takács István – Vátzi Bálint 3-0 (19-7)
100 kg: Galambos Milán ellen nem állított ki versenyzőt a Cegléd! (19-12)
+100 kg: Deák Martin visszalépett – Vátzi Roland (19-17)