Utánpótlás labdarúgás

612

Nagyüzem volt az utánpótlás labdarúgóknál. A fiúk közül minden országos bajnokságban induló csapat pályára lépett, de a kisebbek is megmérettették magukat. Az U14-es csapat 34 rúgott gólja pedig megkoronázta a hétvégét.
U19
Ceglédi VSE – UTE „B” 2:7 (2:6)
Cegléd: Klemenc A. – Szarvas G., Puskás V., Kovács R., Horváth Z. – Menich B., Orlov L., Katona G., – Faragó M. Gulyás T., Boros D.
Csere: Szarvas G. helyett Angyal M.
Ceglédi gólszerzők: Orlov L., Horváth Z.
Jók: Katona G., Menich B.
Kemenes György edző: Nagy vereségbe szaladtunk bele az első félidei figyelmetlen védekezésünk miatt. A szünetben rendeztük a sorokat, rendet tettünk a fejekben. A második félidőben mutatott játékkal bizakodva tekinthetünk a következő mérkőzésre Salgótarjánban.
U17
Ceglédi VSE – UTE „B” 8:1 (6:0)
Cegléd: Schwarcz – Dudás, Prumek, Kotlár, Bodzsár, Juhász, Kartali, Kovács, Kuthy, Kelemen L. , Pintér.
Cserék: Lakos, Pap, Ecseri, Bakó, Nagy, Szabó.
Ceglédi gólszerzők: Pintér (4), Kelemen (2), Juhász, Nagy.
Jók: Pintér, Juhász, Kovács, Kelemen.
Ványi Zsolt edző: A játékot végig irányítva, fölényes győzelmet arattunk. Volt egy-két élményszámba menő támadásunk és gólunk.
U15
Ceglédi VSE – Taksony 5:0
Cegléd: Petró, Baranyi, Mocsári, Csepregi, Szaniszló, Borics, Ungureán, Szabó, Pásztor, Borbola, Nagy.
Cserék: Gavaldik, Oláh, Fülöp, Farkas, Strázsi.
Gólszerzők: Ungureán (2), Baranyi, Borbola, Szabó.
Jók: Baranyi, Mocsári, Szaniszló, Ungureán, Borbola.
Farkas János edző: A mai mérkőzést is sérültekkel, hiányzókkal kellett megvívnunk, de a srácok a mai napon odatették magukat. Fontos volt, hogy megnyerjük ezt a hazai meccset és ezt magabiztosan tettük meg.
U14
Ceglédi VSE – Taksony 34:1
Cegléd: Gavaldik, Plangár, Tóth, Kriss, Paulovics, Barna, Gál, Persa, Valkai, Zsemlye, Kovács.
Ceglédi gólszerzők: Barna (9), Kovács (8), Valkai (6), Kriss (4), Paulovics (3), Persa, Gál, Tóth, öngól.
Jók: Az egész csapat.
Farkas János edző: Az eredmény önmagáért beszél, de ennek nem volt sportértéke. Az Újpest meccs előtt játszottam volna egy komolyabb meccset, hogy fel tudjunk készülni arra a mérkőzésre. A helyzetkihasználásunkat viszont tudtuk gyakorolni.
U13
Szolnoki MÁV – Ceglédi VSE 4:0
Cegléd: Kocsis, Pintér, Fömötör, Labanc, Szaniszló, Olgyay, Szegedi, Tóth, Trepák, Klimász, Bagi.
Cserék: Virág, Fityó, Sebella.
Klemenc Attila edző: A Szolnok otthonába látogattunk, ahol nagyon nehéz mérkőzésre készültünk. Az első félidőben fegyelmezetten, koncentráltan játszott a csapat. Érezhető volt az ellenfélen, hogy ők nem erre számítottak. Sajnos egy védelmi hiba miatt büntetőhöz jutott az ellenfél, amit értékesített is. A második játékrészben két egyéni hiba eldöntötte a mérkőzést és ezt követően már hitét vesztette a csapat.
U12
Szolnoki MÁV – Ceglédi VSE 0:1
Cegléd: Fazekas Levente, Hornyik Dominik, Kneif Martin, Konrád Ákos, Mocsári Zétény, Nagy Ákos, Ócsai Dávid, Oláh Zsolt, Paskó Marcell, Sebők Bálint, Sebők Barnabás, Velkey Paul.
Gólszerző: Nagy Ákos.
Jók: Az egész csapat.
Szepes Richárd edző: A velünk közel azonos képességű Szolnok ellen egy nagyon jó kis küzdelmes összecsapásra számítottam. Többet birtokoltuk a labdát, de a szolnokiak az elején még masszívan védekeztek, ezért az igazi gólhelyzet még váratott magára. Veszélyes ellentámadásokra már nem nagyon futotta az erejükből. Ezután összjátékban pontosabbak lettünk és az első igazi helyzetünket sikerült is gólra váltani. A mérkőzés hátralévő részében sorra alakítottuk ki a helyzeteket, és még ha több gólt nem is sikerült rúgnunk, de végig dominálva, a játék minden elemében sikerült felülmúlni ellenfelünket.
Gratulálok a fiúknak a szép játékhoz!
A csapat másik fele szombaton az idei első U13-as Bozsik tornán szerepelt. Az első meccs kicsit álmos játéka után sikerült felpörögnie a csapatnak és jól koncentrálva, bátrabban játszva még a jobb fizikumú, idősebb játékosok ellen is eredményesek voltak a fiúk. Gratulálok a csapatnak!
U13-as Bozsik torna
Ceglédi VSE U12 – Tápiógyörgye U13 1:2
Ceglédi VSE U12 – Törtel U13 3:2
Ceglédi VSE U12 – Nagykőrös U13 1:0
Ceglédi gólszerzők: Ócsai Dávid (3), Horváth Kristóf, Kneif Martin.
Cegléd: Bihal Gergő, Fajka Martin, Hornyik Dominik, Horváth Kristóf, Juhász Kristóf, Kneif Martin, Molnár Csaba, Nagy Boldizsár, Ócsai Dávid, Szűcs Ákos, Tamás Zalán, Velkey Paul.
U11-es Régiós Bozsik torna
Ceglédi VSE U11 – Kiskőrös 2:0
Gólszerzők: Lisóczki, Márok.
Ceglédi VSE U11 – Szeged SC 2:0
Gólszerzők: Révész, Lisóczki.
Ceglédi VSE U11 – Szeged DAFC 9:0
Gólszerzők: Bujáki (3), Eszes (2), Sinka, Márok, Tóth, Sinka.
Ceglédi VSE U11 – Bácsalmás 9:0
Gólszerzők: Márok (3), Eszes (3), Sinka (2), Lisóczki.
Cegléd: Répás Levente, Kádár Zalán, Gigor László, Jankovics Ákos, Révész Máté, Tóth Olivér, Márok Benedek, Kósik Tamás, Eszes Martin, Lisóczki Hunor, Sinka Martin, Bujáki Botond.
Kecskeméti József edző: Gyönyörű időben, jó formát mutattak a srácok! Több kollégától is gyűjtöttünk be dicséretet a mutatott játékunk miatt. Én a kapott gól nélküli tornának örülök, de még inkább, hogy legyőztük a Szeged gárdáját, akik igaz, tartalékosan álltak ki, de ez akkor is szép eredmény! A torna legjobb ceglédi játékosa Eszes Martin lett, még a múlt héten Lisóczki Hunor.
U9, Kölyök Liga
Csillaghegyi Mészöly FS – CVSE 5-3
Ceglédi gólszerzők: Banai Roland, Gábor Artur Krisztián, Negoita Alex.
ASI Dinamo Star – CVSE 6:4
Ceglédi gólszerzők: Mózes Máté, Meggyesi Máté, Banai Roland, Hegedűs Áron.
Kemenes György edző: Az őszi szereplésünkkel kiharcoltuk a felsőházi folytatást, ami önmagában is csapatunk számára nagy siker volt. Most a legjobbak között folytathattuk, ahol láthattuk, hová is kell tovább fejlődni. Jó mérkőzéseket játszottunk, szép gólokat lőttünk, de még alulmaradtunk.