Utolsó útjára kísérték Szondy István olimpiai és világbajnok öttusázót

1770

Barátai, családja, sporttársai, tisztelői vettek végső búcsút Szondy Istvántól, városunk sportoló büszkeségétől. Az olimpiai és világbajnok öttusázó Cegléden kezdte sportpályafutását, és soha nem felejtette el honnan indult. Nem csak eredményei, hanem  egyenessége, tisztessége, kitartása is példaképpé tette. Temetésén egykori csapattársa felelevenítette a közös élményeket. Szondy István érmeit, relikviáit 2012 óta a ceglédi Sportmúzeum őrzi.

Néhány hónapja még jó hangulatú összejövetelen köszöntötték Szondy Istvánt 91. születésnapján. A jó humorú, közvetlen olimpiai és világbajnok öttusázó boldogan fogadta a vendégeket és elevenítették fel az elmúlt évtizedeket. Néhány hónappal később sajnos halálhíréről kellett beszámolnia a helyi és országos sajtónak. Szondy István temetésére koszorúval, virággal érkeztek a gyászolók. Családja mellett spottársai, barátai, tisztelői is lerótták kegyeletüket. Búcsúbeszédet egykori csapattársa, Benedek Gábor mondott. Az egykori öttusázó úgy fogalmazott: Szondy Istvánt nem csak sportolóként, emberként is példakép volt és marad is.

BENEDEK GÁBOR: Bennünket nagyon összeforrasztott. Az ő egyenessége, az ő tisztessége. Én nem ismertem olyat, hogy valakire valaha haragudott volna. Egy olyan szellemet hozott be, hogy az öttusa sport ezért tudott olyan eredményes lenni.

Szondy István olimpiai és világbajnok öttusázó háromszor vett részt az ötkarikás játékokon, Helsinkiben csapatban győzött, egyéniben bronzérmet szerzett. Az 1954-es és 1955-ös világbajnokságon tagja volt az aranyérmes csapatnak. A 44 évig Németországban élő sportember 2000-ben tért haza. Benedek Gábor felelevenítette a világversenyeken való közös élményeiket és természetesen szóba került Szondy István humora is.

BENEDEK GÁBOR: A csapatkapitány mindi mondta Pistának: „ Pista, te a Gáborral fogsz aludni!” Ez volt a Pista. 

Hiába az olimpiai és világbajnoki érmek, a fantasztikus sporteredmények, Szondy István soha nem felejtette el honnan indult. Imádta Ceglédet. 2012-ben érmeit, relikviáit a ceglédi gyűjteménynek adományozta. Szondy István sírjánál több több olimpikon öttusázó Balczó András, Martinek János, Vörös Zsuzsa, Benedek Ferenc, Németh Ferenc, Szombathelyi Tamás, Kancsal Tamás, Kamuti Jenő, Rejtő Ildikó, Bóbis Ildikó és a MOB új elnöke Kulcsár Krisztián, valamint Schmitt Pál egykori köztársasági elnök és Sárfalvi Péter az EMMI utánpótlás-nevelésért és sportkapcsolatokért felelős államtitkára is lerótta kegyeletét az elhunyt emléke előtt.