Választási fórum a Kossuth Étteremben

1040

Választási fórumot tartott tegnap Szüdi János a DK és az MSZP képviselő jelöltje a Kossuth Étteremben. A fórum vendége volt Magyar Bálint is. A volt oktatási miniszter és szociológus úgy fogalmazott, hogy szerinte az április 8-ai választás legfontosabb tétje az, hogy Magyarország megszabadul-e egy bűnszervezettől.

A választási fórum célja az volt, hogy meggyőzze az embereket arról, hogy menjenek el szavazni – hangsúlyozta Szüdi János.

SZÜDI JÁNOS, képviselőjelölt, DK: ,,Jól lehet látni, hogy változásokra van szükség, mert maga ez a fórum is igazolja, hogy milyen kevesen jöttek el, mert félnek. Félnek attól, hogy lefényképezik őket, felveszik őket és megjelennek a tévében és ez adott esetben az állásukba is kerülhet.”

Szüdi János beszélt az oktatásügy és az egészségügy jelenlegi problémáiról. Az MSZP-DK képviselő jelöltje úgy fogalmazott: olyan Magyarországot kell felépíteni, ahol mindenkinek lehetősége van – sok más mellett – a megfelelő oktatásra és egészségügyi ellátásra. A fórum vendége volt Magyar Bálint is. Az egykori oktatási miniszternek 2002 és 2004 között Szüdi János volt az államtitkára. Magyar Bálint beszédében úgy fogalmazott: ha szeretnének legalább egy embert a parlamentbe a képviselők között, aki ért az oktatáshoz, akkor Dr. Szüdi Jánost kellene megválasztani a körzetben – mint mondta. De arra is kitért, hogy ma valójában nem beszélhetünk oktatáspolitikáról, hiszen a hatalmi politika határozza meg az oktatás helyzetét. Az iskolák államosítása nem szolgál mást, mint a pedagógusok függő helyzetbe taszítását, lényegében megfosztják őket a szólásszabadságtól – hangsúlyozta. A szociológus beszélt arról is, hogy miért menjenek el a választópolgárok szavazni.

MAGYAR BÁLINT, szociológus, volt oktatási miniszter: ,,Az április 8-ai választásnak az a legfontosabb tétje, hogy megszabadul-e a magyar nemzet egy bűnszervezettől, amelyet most kormánynak hívnak, de valójában nem érdemli meg ezt a nevet. Gyakorlatilag ez a hatalom, ami regnál Magyarországon az egyszerre a hatalom koncentrációján és a személyes családi vagyoni felhalmozáson alapul, semmi más nem érdekli.”

A választási fórumot tegnap tartották a Kossuth Étteremben.