Változások 2017-ben

1086

Több adóváltozás is érvénybe lépett január elsején. A legnagyobb mértékű csökkenés a baromfihús, a tojás és a friss tej forgalmi adóját érinti, az áfa e termékekre egységesen 5 százalék. A fogyasztók ennek hatására legalább 17 százalékos árcsökkenésre számíthatnak e termékeknél, de egyes élelmiszerláncok ennél is nagyobb ármérséklést ígértek. Az áfa az internet-előfizetésre is csökken, 18 százalékra.

 Az éttermi étel- és a helyben készített, nem alkoholtartalmú italforgalomra a vendéglátás áfakulcsa szintén 18 százalék lesz az idén, és jövőre 5 százalékra csökkenhet.  A januárban életbe lépett szabályozások kedveznek az első házasoknak is, a havi ötezer forint a családi kedvezménnyel együtt igénybe vehető már az adóelőlegből is, a módosítás visszamenőleges hatályú, így az új szabály már a 2014. december 31-ét követően megkötött frigyek esetében is alkalmazható. Emellett adómentes lett a bölcsődei mellett az óvodai szolgáltatás, óvodai ellátás is, így ha a szülő kisgyermeke bölcsődei vagy óvodai ellátásáért fizetendő díjról odaadja a munkáltató nevére szóló számlát a munkáltatójának, akkor a vállalkozás által megtérített összeg teljesen köztehermentes. 2017 január elsejétől az alapbér kötelező legkisebb összege havi 127 500 forint, a legalább középfokú iskolai végzettséget, illetve középfokú szakképzettséget igénylő munkakörökben a garantált bérminimum 161 000 forint. A közoktatást érinti, hogy januártól az alapítványi és az egyházi intézmények kivételével az állam végzi a fenntartás mellett valamennyi iskola működtetését is.