Városi gyereknap rekordkísérlettel

264

Minden a gyerekekről szólt tegnap az Újvároson. Rengeteg játék, ajándék, sportolási lehetőség és koncert is szórakoztatta a kicsiket és nagyobbakat. A Városi gyereknap idén is a pöttyös jegyében telt, nem csak a dekoráción, a szervezők ruházatán is megmutatkozott mindez. Egész nap rengeteg család látogatott ki a programra. A játékok mellett guinness rekordot is állítottak, 260 méter hosszú palacsintakígyót sütöttek.

Pici lábak gyors léptekben siettek a hinta felé. A legkisebbek éppúgy megtalálták a nekik tetsző játékokat, mint a nagyobbak. A Városi Gyereknapra idén is rengeteg család kilátogatott. A gyerekek többsége már nagyon várta május utolsó vasárnapját.

ZSIDÁKOVICS ANNA: Már kipróbáltunk majdnem mindent. -Milyen játékokon voltál? – Azokon a játékokon, ahol pontokat lehet gyűjteni, azokat még be kell fejeznünk.

ZSIDÁKOVICS BÁLINT: Tollas, kézilabda. – Mi mindent szeretnél még kipróbálni itt a Gyereknapon? – Az a leugrósat. – Nagyon vártátok a gyereknapot? – Igen.

Felsorolni is nehéz mennyi minden várta a gyerekeket. A színpadon egész nap táncbemutatókat láthatott a közönség, volt arcfestés, kézműves foglalkozás, meseposta, népi fajátszótér körhintával, állatsimogató, solymászbemutató  és Heges Show is Sőt a szervezők sok-sok ajándékkal is készültek.

DÉTÁRI-LUKÁCS ÁGNES, ügyvezető, Kulturális Nonprofit Kft.: Bevezettünk karszalagot a gyerekeknek. Ez nekünk statisztikailag is fontos, hogy tudjuk mennyien vannak, és ezzel a karszalaggal tombolatárgyakat lehet majd nyerni. Pöttyös ajándékokat lehet majd hazavinni.

A gyereknapon idén is a pöttyös dominált. A dekoráció és a szervezők ruhája is piros alapon fehér pöttyös volt és sok kislány is pöttyösbe öltözött. Idén több újdonsággal is kedveskedtek a gyerekeknek.

DÉTÁRI-LUKÁCS ÁGNES, ügyvezető, Kulturális Nonprofit Kft.: A kisebbeknek mindig nagyobb a kínálat, és most idén jobban odafigyelünk a nagyobbakra, ezért csatlakozott Hege is hozzánk és kihozta az óriási játékait, aminél hatalmas az érdeklődés.

A gyerekek mellett a felnőttek is szívesen kipróbálták a szabadesést ennél a speciális eszköznél, nagy volt a sorban állás az óriási dartsnál is és a Sportsziget minden állomása nagyon népszerű volt.

PUDICS ZSOLT, szervező, Sportsziget: 15 sportág van, évről évre egyre több. Tavaly 14 volt, körbemehetnek a gyerekek és pecsételős, kis térképes papírral ki kell próbálniuk minden helyszínen a sportágat és kapnak egy pecsétet.

Az idei gyereknap egyik újdonsága volt, hogy guinness rekordkísérletben vett részt Cegléd. A TS Gastro jóvoltából több mint 1500 palacsintát szorgosan sütöttek a lányok egész nap. A palacsintához több mint 500 kiló lisztet és 500 tojás használtak fel. A kísérletben Tv-ből is jól ismert gasztroszakember, Sági Szilárd is részt vett.

SÁGI SZILÁRD: Nemrégiben még 135 méter volt a rekord, de aztán ezt megdöntötték és 238 méterre vitték, úgyhogy nekünk most 250 méter lenne a terv. Itt van egy 30 méter hosszú asztal, úgyhogy ezen fog kígyózni a palacsintakígyó.

A rekordkísérlet síkerült, délután hitelesítették az eredményt. A palacsintákat jóízűen ették a gyerekek, szülők és nagyszülők. A nap végén pedig kihirdették a fotópályázat eredményét, vagyis kiderült ki kapta a legtöbb like-ot, így idén ki lett pöttyország uralkodója.