Velkey András Kosárlabda Emléktorna

70

Kosárlabdatornát rendeztek a Török János Iskolában. A sporteseményt Velkey András emlékére szervezték, már harmadik alkalommal. Ő volt az a pedagógus, aki nagy szerepet játszott Cegléden a kosárlabdasport népszerűsítésében.
Nagykátáról, Nagykőrösről és persze a város középiskoláiból is érkeztek csapatok a Velkey András Kosárlabda Emléktornára a Török János Iskolába. A verseny arról a pedagógusról kapta a nevét, aki a gimnáziumban hosszú évtizedekig tanított és nagy szerepe volt a kosárlabda megszerettetésében.

BOGÁDI CSABA szervező: Sajnos aktualitás az, hogy ez a harmadik Velkey András emléktorna, mivel három évvel ezelőtt hunyt el, februárban, és úgy gondoltam, hogy mindenféleképpen rá emlékezzünk évente legalább, hiszen városunkban egyre népszerűbb a kosárlabda. A lányok már évek óta az NB I-ben játszanak és tulajdonképpen az NB I-es csapat alapjait is az ő fia teremtette meg.

Az emléktornára egy festményt is elvittek, az alkotáson Velkey András látható. Ezzel is tiszteletüket szeretnék kimutatni a pedagógus felé – mondta Bogádi Csaba. A kosárlabda egyébként népszerű sport a fiatalok körében.

BOGÁDI CSABA szervező: Egyre jobb jövője van, hiszen látványsport, kiemelten támogatott. Városunkban is egyre többen kosárlabdáznak, gyerekek és általános iskolás korúak, nekik kellene még versenyt szervezni, de ez még a jövő zenéje.

A diákok sokat készültek a megmérettetésre. Mindenki ügyesen dobált a palánkra. Zápor Miklós például a Török János Iskolában tanult, már végzett, de szívesen jött vissza a versenyre.

ZÁPOR MIKLÓS: Csaba bácsinál kosaraztam hét éven keresztül, így eljöttem hozzájuk, a csapattal is, hogy jól érezzük magunkat.

A legjobb csapat a kupát vihette haza, továbbá az első három helyezett érmet kapott, de mindenkit oklevéllel jutalmaztak.
Velkey András Kosárlabda Emléktorna
Nagykőrös – CKE 32:16
Kossuth Gimnázium – Nagykáta 37:8
Nagykőrös – Kossuth Gimnázium 45:22
CKE – Nagykáta 32:6
Nagykőrös – Nagykáta 47:7
CKE – Kossuth Gimnázium 12:32
Végeredmény
1. Nagykőrös
2. Kossuth Gimnázium
3. CKE
4. Nagykáta

Megosztás