Vendéggyőzelem

16

Vendéggyőzelemmel zárult a találkozó. A férfi kézilabda NB I pénteki játéknapján a CKKSE a Budakalász együttesét fogadta a Gál József Sportcsarnokban.
Remekül kezdett a Cegléd. Hajdú kettő és Lászlai egy góljával 3-0-s előnyre tett szert, majd egy gyors Tóth, Pocsai gólváltást követően maradt a háromgólos különbség a két csapat között. Ez idő alatt a hazaiak jól, agresszívan védekeztek, a kapuban pedig Mojsilov többször is bravúrosan védett. Ezt látva később váratlanul felpuhult a hazaiak védekezése, ráadásul a kapus sem fogott, így a vendég Budakalász 10-nél utol is érte a vendéglátókat. A félidő hajrája sem a ceglédieké volt, így 13-17-tel fordultak az együttesek. A második játékrészben általában 3-4, de előfordult, hogy ötgólos volt a vendégek előnye. Könnyedén szerezték góljaikat, sokszor átjáróház volt a sárgamezesek védelme. Az 51. perc végén 27-31 volt az állás. A hajrában viszont csaknem fordult a kocka. Pocsai két büntetőt is értékesített, miközben Hajdú is eredményes volt. 30-31-nél felcsillant a pontszerzés reménye, ami Hajdú kiállítása miatt gyorsan tova is szállt. Az utolsó két percben Tóth majd Koncz góljai biztosították be a Budakalász győzelmét. A hazai pályán játszó csapat 30 lőtt góllal többségében győzelmet arat. De ha gyenge a védekezés és kapusteljesítmény sincs, akkor általában megdől ez a kitétel. A végeredmény 30-33 lett. A ceglédiek közül Pocsai 7, Gábor 6, Radnic 5, Lászlai, Szabó és Hajdú 3-3, míg Hódi, Zobec és Campar 1-1 gólt dobott.

Megosztás