Vendégsiker

647

A kosárlabda női Európa Kupa G csoportjában, a negyedik játéknapon,  a francia Basket Landes csapatát fogadta a Ceglédi EKK. A két csapat első, Franciaországban lejátszott találkozóján a ceglédiek a befejezés előtt fél perccel még négy ponttal vezetettek, de végül eggyel, 70-69-re kikaptak. Ráadásul az összecsapáson megsérült  Nagy-Bujdosó Nóra. Részleges bokaszalag szakadása a visszavágó idejére sem jött rendbe, de ennek ellenére ott volt a pályán, és jelenlétét három triplával jelezte is.

Jól kezdett a CEKK. Az első 20 percben csak a hazaiak vezettek, a 6. percben 10-4-re, a 17.-ben pedig 31-27 volt az előnyük. A pontgyártásban Katona /12/ járt az élen, aki betöréseivel rendre megoldhatatlan feladat elé állította a védőket. Persze a vendégek a ponterős Dumerc /9/ irányításával tartották a lépést vendéglátóikkal. A franciáknak szükségük is volt erre, hiszen a játéknak ebben az időszakában a többiek nagyon rossz százalékkal dobtak. Fordulás után változott a játék képe. Az elfáradó hazaiak egyre többet hibáztak, Dumerc mellé felnőttek a játékostársai. Elsősorban Casas /10/, és az előző bajnoki évben még a CEKK-ben játszó Skoric /12/, aki valamennyi – összesen 15 – pontját szünet után szerezte. Összességében: a  második félidőre teljesen elkészült erejével az első játékrészben remekül játszó és a nagyszünetben négy ponttal, 35-31-re még vezető CEKK. A kitűnő erőkből álló vendégek a visszaesést maximálisan kihasználták, a maguk javára fordították az állást és végül fölényesen, 76-59-re győztek. A ceglédi 59-ből Katona 16, Mokangó és Nagy-Bujdosó 9-9, Makszimovics 8, Medgyessy 7, Popovics 4, míg Zsovár, Kányási  és Kobolák 2-2 pontot szerzett.