Zártkerti revitalizáció Újszilváson

3181

7 és fél millió forint értékben nyert támogatást Újszilvás úgynevezett zártkerti revitalizációra. Így egy hektárnyi területet tudtak megtisztítani a gyomoktól és a korhadt fáktól, amik helyére kajszibarack facsemetéket telepítettek. A területen korszerű öntözőrendszert alakítottak ki.

Több mint 300 kajszibarack facsemetét ültettek el majd’ egy hektárnyi területen Újszilváson. Nem véletlenül, hiszen a falu önkormányzata megnyerte a Tanyafejlesztési Program keretében kiírt pályázatot. A projekt a zártkerti szociális mezőgazdálkodás elterjesztését szolgálja. A pályázat kapcsán ma szakmai konferenciát tartottak Újszilváson.

DR. PETRÁNYI CSABA, polgármester: ,,Eljött az a pillanat, hogy Újszilvás Önkormányzata itt a szőlő és gyümölcs régi termesztő hagyományokkal rendelkező településén újra gyümölcstermesztést tud megvalósítani a Földművelésügyi Minisztérium jóvoltából. Nevezetesen egy hektáros gyümölcsöst még pedig egy kajszibarack ültetvényt sikerült telepítenünk.”

A település 7 és fél millió forint támogatást nyert úgynevezett zártkerti revitalizációra. A pályázat célja, hogy a térségben található mára elhanyagolttá vált, gazzal benőtt területeket kitakarítják és új facsemetékkel ültetik be – mondta Kis Zoltán mezőgazdasági szaktanácsadó.

KIS ZOLTÁN, mezőgazdasági szaktanácsadó: ,,Közel egy hektár területet sikerült bevonni a pályázati programba, ennek közel fele önkormányzati, fele pedig magántulajdonban volt. Ez utóbbiakat az önkormányzat a pályázat keretében megvásárolta és összességében 0,9 hektár területen tudott megvalósítani zártkerti revitalizációt. Összességében az országban mintegy 200 ezer hektár ilyen terület van, ezeket gyakorlatilag nevezhetjük aranytartalékoknak is, aminek a felújítása, megújítása folyamatosan zajlik.”

A területet közfoglalkoztatottak és gépi munkaerő bevonásával tisztították meg. A munkafolyamatok még az ősszel lezajlottak. A tavasz kezdetével pedig betelepítették a facsemetéket. Elsődlegesen őshonos és tájfajta kajszibarackokat, amiken mintegy 3 év múlva várható majd termés. Ezek a fajták ellenállók a kórokozókkal és a betegségekkel szemben, így vegyszermentesen fenntarthatók. Kellő odafigyeléssel jó minőségű, zamatos, vitamindús termést adnak majd – hangsúlyozta a szakember.

KIS ZOLTÁN, mezőgazdasági szaktanácsadó: ,,A zártkerteket a pályázati programban kerítéssel vették körül, ez vagyonvédelmi célokat szolgál, másrészt pedig megakadályozza, hogy a vadak a területre bejussanak és kárt tegyenek az előállított munka értékét lerombolják. Bízunk benne, hogy a pályázati program sikeresen megvalósul.”

Az ültetvényen korszerű öntöző technológiát alakítottak ki, aminek köszönhetően nem lesz majd annyira kiszolgáltatva az időjárásnak a gyümölcsös.