140 versenyző állt rajthoz

1062

Több mint száznegyvenen indultak a szabadidős lovasversenyen a Füle Tanyán. A népszerű sporteseményre az ország számos pontjáról érkeztek lovasok. Díjlovaglásban és díjugratásban mérethették meg magukat a 6 és 18 év közötti versenyzők. A Ceglédi Lovaskör Sportegyesületből negyvenhatan álltak rajthoz. A Füle tanya tulajdonosa azt mondta: az országos döntő rendezését is szívesen vállalnák.

Az időjárás kegyeibe fogadta a versenyt, habár a szél nehezítette kissé a lovasok dolgát. Ettől függetlenül sokan indultak a Füle Tanyán második alkalommal rendezett szabadidős lovasversenyen.

FÜLE JÁNOS, tulajdonos, Füle Tanya: 6 éves kortól 18 éves korig lehetett nevezni. Díjlovas,futószáras és ugrószámok voltak,ez utóbbin 50-90 centiméteres akadályokat kellett teljesíteni a gyereknek. 

A rajtok száma meghaladta a 150-et. A versenyzők az ország legkülönbözőbb pontjairól érkeztek: Jász-Nagykun-Szolnok megyéből, Budapestről, Tökölről, Ráckevéről, Pilisről és Albertirsáról is. A Ceglédi Lovas sportegyesület színeiben rekordszámú versenyző indult, 46 startot regisztráltak. Az eredményhirdetésnél is volt mire büszkének lennie a házigazdának. Sok, a Füle tanyán lovagló fiatal nyakába akaszthatott érmet. A 12 éves Csiló Klaudia is nagyon szépen teljesített.

CSILÓ KLAUDIA: Egy éve éve kezdtem el lovagolni. Azért mert apukámat sokszor láttam és nagyon megtetszett és így én is elkezdtem lovagolni járni. – Most milyen számban indultál? Látom azt a gyönyörű érmet a nyakadban, ez mit jelent, hanyadik helyezéssel zártál? – 50-60 centiméteren indultam és ott 6. helyezett lettem.

A díjugratás mellett az elegáns díjlovaglás is nagyon népszerű versenyszám volt a fiatalok körében. A verseny végeztével gőzerővel készülnek a nyárra-mondta Füle János. Rengeteg program lesz a tanyán.

FÜLE JÁNOS, tulajdonos, Füle Tanya: 6-7 lovastábort fogunk majd létrehozni. Nagyon sok már most is a jelentkező. Körülbelül hetente 20 főt tudunk fogadni. Ezenkívül hetente van  szakkörünk, amit még szeretnénk jobban bővíteni. Kezdetben  15-20 fő volt, most kevesebben vagyunk és szeretnénk, ha minél többen jelentkeznének. 

A mostanihoz hasonló versenyt még az ősz folyamán is rendeznek majd, és szívesen adnának helyet az országos döntőnek is-mondta a jövőbeli terveit sorolva Füle János.