A Ceglédi Dühöngő Bajnokság szervezőcsapata negyedik éve rendez minden nyár elején egy nagyszabású tornát a Malomtó szélen. Ezeken az alkalmakon a csapatok kijönnek a rácsok övezte betonpályáról és a műfüves pályán mutatják meg tudásukat.
A négy év során a Mini Eb és Mini vb mellett ez a második Mini BL, amit a szervezők megrendeztek és már tendenciának mondható, hogy míg a Dühöngő Bajnokságra szinte kizárólag csak ceglédiek neveznek, ezekre a nagyobb szabású tornákra a környező városokból, sőt még a fővárosból is érkeznek csapatok.
A mostani Mini BL-re – amire június 1-jén került sor – 13 csapat adta be a nevezését és az eddigi Mini tornákhoz hasonlóan nem saját csapatnevükön indultak, hanem a szervezők sorsoltak nekik egy olyan csapatnevet, amelyek az igazi Bajnokok Ligája legjobb 16 alakulata között szerepeltek.
A torna két nagyobb részre bontható. Az első a csoportkör, ahol 4 csoportban küzdöttek meg a csapatok az első két hely valamelyikéért, hogy onnan bekerüljenek a legjobb 8 közé, akik a nap második részében egyenes kieséses lebonyolításban menetelhettek a döntőig.
A legjobb négy csapat közé a Schalke, a Real Madrid, a Barcelona és a Manchester City került. A bronzmérkőzésen a Barcelona legyőzte a Schalkét, a döntőben pedig a Real Madrid két góllal múlta felül a Manchester Cityt.
A kiélezett, izgalmas találkozókat hozó rendezvényt a remek idő is segítette, így a jó hangulat garantált volt a mintegy 150 főt megmozgató eseményen. A szervezők gondoltak a kiesett csapatok játékosaira is, nekik egy Teqball kupát rendeztek, aminek a fődíja egy páros belépő volt a IV. Alföldi Street Food Fesztiválra.
II. Mini BL Cegléd
1. Real Madrid (SZPCDSE 2)
2. Manchester City (Falka)
3. Barcelona (Drink Team)
Gólkirály: Majoros Szabolcs (Schalke/Árpád FC)
Legjobb kapus: Szabó Gergő (Manchester City/Falka)
Teqball kupa győztese: Molnár Gergely (Dortmund/Kedvencek)