Ajándékkal, versekkel köszöntötték a kiselsősöket

275

Egy kis ajándékkal, verssel és persze a szülőknek is szóló fontos gondolatokkal köszöntötték a kis elsősöket a Várkonyi iskolában. Ebben az intézményben is elindult ma az új tanév, az ünnepségen az iskola igazgatója úgy fogalmazott: kéri a szülők segítségét, együttműködését – hiszen a tanév kihívásaival csak együtt tudnak sikeresen szembenézni.