Örömzene a zene világnapján

0
26

Idén is színes és szívet melengető programmal, tanár-diák hangversennyel ünnepelték a Zene Világnapját az Erkel Ferenc Zeneiskolában.  A zene minden ember közös nyelve generációkat tud összekötni – ezért is fontos, hogy minden évben megünnepeljék ezt a napot – mondta az intézmény igazgatója. P. Szabó Zoltánné azt is kiemelte: azért fontos, hogy az ünnepen a diákok és a tanárok együtt lépjenek színpadra, mert így együtt élhetik meg ezt a csodát, a zene szeretetének örömét.