Tűri László érdekes és látványos kísérleteivel folytatódott a Tankerületi Szabadegyetem sorozat. A nyugalmazott fizikatanár már számos eseményen mutatta be fizikai kísérleteit, most a legkedvesebbekből válogatott. A Hidvégi Lajos termet újra csak megtöltötték az érdeklődők, vagyis sikeres a rendezvénysorozat.
A terem most már dobogóval is kibővült, szükség is volt rá most, hiszen csak így váltak igazán élvezhetővé és persze láthatóvá a kísérletek. Azok a kísérletek, amelyek bebizonyítják, a természettudomány is lehet élvezetes és könnyed. Több mint 100 kísérletet mutatott már be Tűri László, ezekből válogatott. Az pedig, hogy vonzóak ezek az előadások, nem kérdés. Bizonyították az elmúlt évek.
TŰRI LÁSZLÓ: „Én teljesen nyugodt vagyok, meg akik eljönnek ide, hogy itt nincs visszakérdezés, ez nem egy száraz anyag, hanem próbáljuk a szórakoztató oldalát megmutatni és van benne bőséggel. Aki egy kicsit is érdeklődik a tudomány iránt, annak ez biztosan megadja a választ és megadja a szórakozást is. És egyúttal egy kicsit fizikázunk is. De nem kell olyanra gondolni, amitől az ember háta borsódzik.”
Tűri László elmondta: mindezek ellenére csak remélte az első alkalom előtt, hogy lesz érdeklődés a kísérletek iránt. És olyannyira lett, hogy még nyugdíjba vonulása után is töretlenül dolgozik és készül például a Tudományok éjszakájára. Bár most már bevonva másokat is.
TŰRI LÁSZLÓ: „Szép lassan azért a visszavonulás gondolatával foglalkozom, de ezt például nem lehet egyik pillanatról a másikra valakinek a nyakába akasztani. Nem is akarom. És azt találtam ki, hogy a tudományok éjszakájára felkértem most már több kollégát, hogy egy-egy kisérlettel jöjjenek el, próbálják ki, nézzék meg, hogy a színpadon milyen dolog ezt előadni, milyen a fogadtatás, tetszett-e a közönségnek. Próbálják ki magukat. És ha kedvet kapnak hozzá, akkor többen összehozzuk ezt az előadást és én szépen a háttérben maradok.”
És lassan, de átadja a helyét kísérletező kedvű és lelkes kollégáinak. Most azonban még ő válogatott kedvenc kísérletei közül.