A gyerekek már birtokba is vették az új csoportszobát

1339

Új csoportszobával bővült az Ugyeri óvoda. Az önkormányzat mellett több helyi vállalkozó és magánszemély is segítette a beruházást. Régi vágya és igénye volt az itt élő családoknak, hogy a gyerekek tágasabb környezetben tölthessék óvodai mindennapjukat. Az új csoportszobát ma délelőtt adták át ünnepélyesen.

Így nézett ki néhány hete az ugyeri óvoda új csoportszobája. A szakemberek gőzerővel dolgoztak azon, hogy a gyerekek minél előbb birtokba vehessék a megszépült helyiséget. És így néz ki most. Világos falak, kulturált mosdóhelyiség, vadonatúj szekrények és tágas, gyönyörűen dekorált csoportszoba. Régóta várták már a szülők és a pedagógusok egyaránt, hogy bővüljön az ugyeri városrész óvodája.

SZECHENYINÉ LENGYEL JUDIT, óvodavezető, Széchenyi úti óvoda: Harminc gyerekkel már a városi óvodában is nagyon nehéz foglalkozni de itt a kinti óvodában más körülmények vannak. Egészen mást kell itt az óvonéniknek továbbítani szocializációs szempontból is, tehát nekünk ez egy óriási nagy dolog, úgyhogy én szeretném megköszönni mindenkinek, aki kicsit is lobbizott ezért.

Az önkormányzat mellett a KLIK ceglédi tankerületének vezetője is sokat tett azért, hogy az ugyeri óvoda megkapja az eddig az iskola által használt helyiséget, itt alakították ki ugyanis az új csoportszobát. A belső tér szépítésében, a bútorok és egyéb eszközök beszerzésében több helyi vállalkozó és magánszemély is segítséget nyújtott.

TÉREN GYÖNGYI, tagóvoda vezető, Ugyeri Óvoda: A csoportszobák berendezését szponzorok jóvoltából hoztuk létre nagyjából.

Örvendetes, hogy az együttműködés, az összefogás meghozta gyümölcsét-mondta a polgármester az ünnepélyes átadáson. Takáts László úgy fogalmazott: a város egyik legrégebbi tanyás övezetben elengedhetetlen volt az óvoda bővítésére.

TAKÁTS LÁSZLÓ, polgármester: Ez az a térség, ami megmaradt annak, ami egykor a város külterülete volt. Éppen ezért szerettük volna az itt élőknek a helyzetét is javítani. Azt gondolom, hogy a 21. századi Európájában fontos, hogy ilyen szintű oktatást tudjunk nyújtani, óvodai ellátást tudjunk nyújtani a gyermekeinknek. Én is szeretném megköszönni mindenkinek a segítséget.

 A gyerekek már birtokba is vették az új csoportszobát. A tervek szerint pedig a jövőben tovább szeretnék szépíteni a helyiséget, például új padokat szereznének be az öltöző szekrények elé.