Adomány a Toldy Ferenc Kórháznak

1641

Orvosi műszereket és televíziót adományozott a Toldy Ferenc kórháznak a Mosolyért Közhasznú Egyesület. A vállalkozók, intézmények által támogatott szervezet ezúttal a gyermekosztály és a fül-orr-gégészet részére vitt ajándékot. Az egyesület minden évben gyűjtést szervez a ceglédi kórháznak, hogy segítsék a beteg kisgyerekek gyógyulását illetve szebbé tegyék azokat a napokat, amit a kicsik kénytelenek a kórházba tölteni.

 A Mosolyért Közhasznú Egyesület évek óta adománnyal segíti a Toldy Ferenc Kórházat. Korábban légzésfigyelőt, infúziós pumpát, melegítőpárnákat, olajradiátort és inkubátort is ajándékoztak a csecsemő-és gyermekosztály részére. Az egyesület elnöke most sem érkezett üres kézzel.

NAGY ISTVÁN, elnök, Mosolyért Közhasznú Egyesület:  Most két darab pulzoximéter kerül átadásra. Különlegességük, hogy nem csak hogy hordozhatóak, hanem újszülötteken, csecsemőkön is tudnak vele vizsgálatokat végezni. Valamint az egyik még EKG-t is képes mérni.

A két orvosi műszert a csecsemő és gyermekosztály vezetője vette át. Dr. Surányi Lajos köszönettel fogadta az egyesült újabb adományát, mint mondta: a két pulzoximéter nagy segítség lesz a kis betegek gyógyításában.

SURÁNYI LAJOS, oszt.vezető, Csecsemő-és Gyermekosztály: Ez tulajdonképpen a súlyosabb, kritikusabb állapotú gyerekek folyamatos monitorizálására, megfigyelésére szolgáló műszer. Az életfontosságú funkciók működését detektálja, monitorizálja folyamatosan. Vannak ilyen műszereink de ez egy nagy forgalmú osztály és ezekből a nagy értékű műszerekből sosem elég.

A két orvosi műszer mellett az egyesület egy televíziót is ajándékozott a fül-orr-gégészeti osztály részére, ahol egy négyágyas gyermekrészleg is működik.

KEREPESI LÉNÁRD, oszt.vezető, Fül-Orr-Gégészeti Osztály: Ennek a komfort fokozása céljából szerettünk volna ott egy tévét elhelyezni. Vannak játékok, próbáljuk úgy berendezni a kórtermet, hogy a kisbetegeink jól érezzék magukat az alatt a pár nap alatt, amíg itt gyógyulnak nálunk.

Az egyesület újabb adománnyal is szeretne kedveskedni a jövőben a ceglédi kórháznak. Az elnök két műszert is bemutatott,amik közül választhatnak majd, az egyik egy nyitott inkubátor, a másik pedig a kékfény lámpa egy tovább fejlesztett változata

NAGY ISTVÁN, elnök, Mosolyért Közhasznú Egyesület: Jelen pillanatban ezt a két darabot mutattuk meg, az osztályvezető  főorvos dönti el azt, hogy szükségét érzi-e valamelyiknek a beszerzésére. Amennyiben igen, akkor az egyesület elkezdi a gyűjtést.

Ha pedig más orvosi eszközre lenne szüksége a ceglédi kórháznak, azt is igyekeznek teljesíteni-mondta Nagy István. Az elnök köszönetet mondott a helyi és környékbeli vállalkozóknak, akik adományaikkal segítik az egyesületet valamint a Református Általános Iskolának is,amiért támogatták az idei jótékony akciót.