Elkezdődött a Bajcsy Zsilinszky út burkolatának javítása, a rossz burkolatot már múlt héten felmarták és ma elkezdődött az új alapozása is. Ezt ugyan nem...
Az iskolák környékén most is rendőrök segítették a gyerekek biztonságos átjutását a zebrákon. Évek óta így van ez tanévkezdéskor. Az első nap tapasztalatai szerint...
A Szent Kereszt Katolikus Általános Iskolában már pénteken megtartották a tanévnyitó ünnepséget. Az igazgató, Sági Anikó arról beszélt a gyerekeknek: becsüljük meg hogy békében...
Első alkalommal rendeztek vadgasztro fesztivált Cegléden. Szombaton megtelt a Rég Idők Tárházának udvara és a Kazinczy utca családokkal és főzőcsapatokkal, akik mindannyian vadhúsból készült...
Többszázan csodálták meg szombaton a nosztalgiavonatot. A 424-es gőzmozdony vontatású szerelvény kétszer is begördült a ceglédi állomásra. A gyerekek ámulattal nézték a fekete füsttel...
Egy kis ajándékkal, verssel és persze a szülőknek is szóló fontos gondolatokkal köszöntötték a kis elsősöket a Várkonyi iskolában. Ebben az intézményben is elindult...
A Gimnázium épületének minden szeglete a legnagyobb precizitással, szakértelemmel újult meg. A több mint 4500 négyzetméteres iskola két év alatt kapta vissza régi pompáját,...
Holnap két alkalommal is begördül a ceglédi állomásra a nosztalgiavonat. A gőzmozdony vontatású szerelvény szombat délelőtt 9 óra 53-kor és este 18 óra 54...
Több a kiadó lakás Magyarországon, mint amennyi a kereslet irántuk- így változott a bérlakáspiac az elmúlt időszakban az egyik legnagyobb ingatlanszakértő portál adatai szerint....
Ünnepélyesen is átadták ma délelőtt a megújult Kossuth Lajos Gimnáziumot. A város ikonikus épülete kívül-belül teljesen megszépült, a tetőtől kezdve az energetikán át a...
A rendkívüli időjárásnak köszönhetően egy hónappal előbb indult idén a szüret a szőlészeknél. A termelők azt mondják: az idei évben a mennyiségre nem lehet...
Újrafestették a piktogramokat is a Kossuth Ferenc utca két legszélesebb zebrájánál. A jelzésekkel arra akarják felhívni a gyalogosok figyelmét, hogy a gyalogátkelőhelyen való átkeléskor...