15 C
Cegléd
2025. július 9. szerda
Ma Lukrécia névnap van

Hírek

Több száz szalmabála égett

Még ma is mentették, ami menthető a Török János iskola tangazdaságában. Szombaton ugyanis – vélhetően gyújtogatás eredményeként – 350 bála széna és 120 bála...

Strandröplabda verseny a Vörösmarty téren

Első alkalommal – de a tervek szerint nem utoljára – rendeztek amatőr strandröplabda versenyt Cegléden, a Vörösmarty téren.  Van ugyanis egy erős közösség, akik...

XIII. Lecsófesztivál

A határon  túlról is érkeztek csapatok idén is a nyársapáti lecsófesztiválra. Tizenharmadik alkalommal rendezték meg a térség egyik legkedveltebb gasztronómiai eseményét, amelyet természetesen most...

Tetőfelújítás miatt lezárják a járdát

Néhány napon át korlátozásra kell számítani a Szent Kereszt Katolikus Iskolánál. De csak a gyalogosoknak, hiszen a járdát fogják lezárni jövő hét elejéig. Tetőfelújítás...

Ítélkezési szünet a bíróságokon

Nem tartanak tárgyalásokat a bíróságokon és szünetel az ügyfélsegítő, illetve az elnöki fogadóóra is. Egészen augusztus 20-ig ítélkezési szünetet tartanak a bíróságok. Büntető ügyekben...

Tábor az uszodában

7 héten keresztül várják a gyerekeket az uszoda úszótáborában. A sok a visszatérő gyerkőc mellett rengeteg új jelentkező volt idén is. A diákok nem...

Megújul a Mária Terézia utca Abonyban

Közel egy kilométer hosszan újul meg a Mária Terézia uca Abonyban. Egy sikeres pályázatnak köszönhetően 150 millió forintot nyert a település a fejlesztésre. A...

24 év után jöhet a pihenés

Majd negyed évszázadnyi vöröskeresztes munka után nyugdíjas éveit kezdi meg a szervezet egyik – ha nem a legismertebb helyi munkatársa – Túriné Tóth Csilla....

Generációk találkozása

Generációk találkozásának volt ma helyszíne az idősek otthona. A gyermekjóléti központ Erzsébet táborába érkező gyerekek ugyanis ma itt töltöttek el egy tartalmas napot. Játék,...

Újabb áldozatokat keresnek a csalók

Az utóbbi időben egyre több  webáruház, online piactér  felhasználót vertek át csalók, akik megszerezve bankkártyáik adatait jelentős összeggel károsították a sértetteket. A csalók ráadásul...

Felújítják a sportpályát

Felújítják a Hubertusz parkban található sportpályát. Ma délelőtt el is kezdődtek a munkálatok. Új aszfaltburkolatot terítenek le és új hálót is felhelyeznek majd. A...

Ismerik, de még kevesen használják

Hallottak már róla, de még kevesen használják az általunk megkérdezettek közül a versenyhivatal árufigyelő honlapját. Ez az a weboldal, ahol egy kattintással össze lehet...