Tojást törtek, lisztet mértek, gyúrtak, kavartak és formáztak az alig 3-4 éves gyerekek a Széchenyi úti óvodában. A kiscsoportosokhoz látogatott el ugyanis Rábai Roxi,...
Több száz általános iskolás látogatott el a Bem iskolába tegnap és ma. Nyílt napokat tartottak. Bemutatták a náluk folyó képzéseket, részletesen tájékoztatást adtak a...
Újra ülésezett a Cegléd Városi Baleset-megelőzési Bizottság ma délelőtt. Az egyeztetésen számba vették az idei esztendő eredményeit, de a jövőbeli tervekről is szó esett.
Négy év kihagyás után újra megrendezték a ceglédi ovi olimpiát. A huszadik, jubileumi versenynek immár a megújult Gál József Sportcsarnok adott otthont.
Már a helyén, a Szabadság téren áll a város karácsonyfája. Kora reggel kezdődött a munka, hogy biztonságban kiemeljék arról a helyről, ahol az elmúlt...
A testület legutóbbi ülésén született döntésekről tartott lakossági beszámolót tegnap dr. Csáky András. A város polgármestere több más mellett beszélt az óvodák beszámolójáról, a...
Idén is lesz Mikulás futás. Már kilencedik alkalommal várják a jótékonysági sportprogramra a futni és segíteni vágyókat. December 3-án, vasárnap lesz az esemény, de...
Bajnok lett a birkózó csapat, ismét sikeres bajnoki fordulón vannak túl az asztaliteniszezők és hajszálon múlt a férfi kézilabdázók pontszerzése. Rövid sport híreink következnek.
Éveim húrjain – ez a címe annak a verseskötetnek, amelyet pénteken mutattak be a nagytemplomi gyülekezeti házban. A versek szerzője Korondi Rózsa. A kötet...
Készül a város jövő évi rendezvénynaptára. Kiemelt program Cegléd várossá válásának 660. évfordulója. Erre nem csak a művelődési központ készül, közös gondolkodásra várják a...
A Török János Református Oktatási központ ünnepségével kezdődött a szalagavatók sora. A végzősök ruhájára feltűzték az intézmény címerével ellátott szalagot, ezzel is jelezve a...