Beköszöntött az őznász. Ebben az időszakban nem ritka, hogy az állatok szokatlan időpontokban, akár nappal is megjelennek az utakon, ezért a balesetek elkerülése érdekében...
80 ezer forint bírságot és büntetőpontokat is kaptak azok a sofőrök, akik áthajtottak a piros lámpán a Széchenyi-Jászberényi úti kereszteződésénél A Magyar Rendőrség oldalára...
Lakossági fórumot tartottak a Szüret utcában. A körzet önkormányzati képviselője és a roma nemzetiségi önkormányzat hívta össze az ott lakókat, a városrészben egyre szaporodó...
Hivatalosan is megnyílt az új Ifjúsági Közösségi Tér Cegléden. Az Alkotmány utcai helyiség ünnepélyes megnyitóján elhangzott: fontos, hogy az ifjúság számára legyen egy találkozási...
Újra régésztábort hirdetett a Kossuth Művelődési Központ. A gyerekek ezen a héten megismerkedhetnek az avarok és honfoglaló magyarok korával és életével. De maguk is...
Csak jó minőségű dinnyét kapjanak a vevők-ezért indít ellenőrzést a Fogyasztóvédelmi Hatóság. A kontroll a nagybani piacokra és a kiskereskedelemre is kiterjed, beleértve az...
Már három éves kortól el lehet kezdeni a gyerekek vízhez szoktatását. Ezek a játékos foglalkozások sokat segítenek, hogy a kicsik később minél könnyebben megtanuljanak...
A legfelső polcra kerül, nagy öröm és megtiszteltetés- így fogalmazott Kis Lajos a Bem Iskola szakmai igazgatóhelyettese a nemrégiben megkapott Apáczai Csere János díjról....
Az elektromos rollerrel közlekedők csupán harmada kötött biztosítást az elmúlt egy évben, pedig kötelező. Az erről szóló szabályozás tavaly nyáron lépett életbe. A legtöbben...
Ma indult a nyári élelmiszer lánc ellenőrzés. Az országos razzia augusztus végéig tart. A fókuszban a lovastáborok, a fröccsteraszok és nyári vendéglátóhelyek, de ellenőrzik...
Újra zsetonokkal lehet segíteni ceglédi pályázatok, tervek megvalósulását. Ismét elindult az egyik hipermarket lánc programja, most már Start a jövőért néven. A Malomtó széli...
Cegléden tartotta 30. országos találkozóját az Anonim Alkoholisták közössége. Az Anonim Alkoholisták olyan emberek csoportja, akik megosztják egymással tapasztalataikat abból a célból, hogy megoldhassák...