Hétfőtől egy héten át újra üveggyűjtési akciót tart az önkormányzat. A város öt pontján állítanak fel most is üveggyűjtő edényeket. Ezekre a helyekre lehet...
Idén is hárman vehették át a „Cegléd Város Egészségügyéért” elismerést. Dr. Kecskésné Dr. Gál Irma belgyógyász, háziorvos, Dr. Kopár Zoltán szülész-nőgyógyász valamint Keresztúri Lászlóné...
Pest megye növényorvosa 2021 kitüntetést vehetett át Klément György. Jelölték az elismerésre, majd meg is szavazták. Ez a hivatás a mindent jelenti számára –...
Az idei nyáron először tartott a ceglédi kapitányság kerékpáros járőrszolgálatot. Ma délelőtt a belvárosban, a forgalmas kereszteződéseknél figyelték a rendőrök elsősorban a kerékpárosokat, kismotorral,...
Júliusban is folytatódik a Nyitott Tornaterem Program, vagyis ismét ingyen lehet kipróbálni Cegléden különböző mozgásformákat. Ebben a hónapban is 10 féle lehetőség közül válogathatnak...
Elismerően szólt a ceglédi közterekről a Virágos Magyarország Környezetszépítő verseny zsűrije. Ma délelőtt érkeztek a kertészmérnökökből álló bírák, hogy szakértő szemmel nézzék meg mennyire...
Életének 61. életévében elhunyt Andó László, a Patkós Irma Művészeti iskola igazgatója, sokezer diák történelem és magyar tanára, számos teltházas színházi előadás rendezője. Az...
A kuláküldözés áldozataira emlékeztek tegnap a Református templom falán lévő emléktáblánál. Országszerte 70 ezer, Cegléden 500 családot érintett az a kizsákmányolás, a megbélyegzés, amit...
Újabb megyékben rendeltek el tűzgyújtási tilalmat a tartós kánikula okozta szárazság miatt, így mától tilos tüzet gyújtani Pest megye teljes területén. Csapadék továbbra sem...
Elkezdték a Széchenyi úti Óvoda fűtésrendszerének korszerűsítését. A beruházás időszerű volt, hiszen a kazán és a radiátorok is 42 éve látták el meleggel az...
Teltházzal indult a Kossuth Művelődési Központ néptánctábora a héten. Ezúttal csak olyan gyerekek részvételével, akik korábban már elsajátították a néptánc alapjait. Most mezőföldi táncokat...
Árnyékban való hűsölés, megfelelő folyadékfogyasztás és napozókrém használat – így védekeznek a forróság ellen az általunk kérdezett strandolók. Vannak, akik sapkát, kalapot és pólót...