Emléktáblát avattak azon fővárosi idősotthon épületén, ahol Szondy István az utolsó éveit töltötte. Az olimpiai és világbajnok öttusázó Cegléden kezdte sportpályafutását és soha nem...
Rendhagyó prevenciós előadásra várták ma a város nyolcadik osztályosait. A Ceglédi Kistérségi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ szervezésében táncbemutatóval egybekötött, interaktív foglalkozáson vehettek részt...
Elkezdődött az Árpád utcai buszmegállók felújítása. A város költségvetésében egyéb felújítások címen különítettek el forrást erre és még számos munkára a városban. A buszmegállókat...
Ma van a közlekedési kultúra napja. A hazai kezdeményezésű programban, a közlekedéstudományi egyesület koordinálásával számos rendezvény, akció, játék és felhívás született ebből az alkalomból,...
Befejeződött a város járdafelújítási programjának első üteme. Cegléd négy pontján kapott új burkolatot a járdaszakasz: a Mező utcában, a Malom téren, a Jászberényi úton...
Lesodródott az útról, árokba hajtott és felborult egy autó tegnap délután a 441-es főúton Cegléd közelében. Az utasok önerejükből hagyták el az autót. A...
Alacsony áruk miatt közkedveltek a hamis vagy nem ellenőrzött kerékpárok és a hozzájuk tartozó alkatrészek. Ám míg egy hamis ruhánál, cipőnél ez nem okoz...
A világon is egyedülálló az a szervezettség, ahogyan a Magyar Mentőszolgálat működik. Több mint 8500 munkatárs végzi nap mint nap a mentést, legyen szó...
Cegléd egykori legnagyobb vállalata, a húsipar volt dolgozóit várták nosztalgia délutánra. Az 1934-ben létrejött közvágóhíd az 1980-as évektől országosan is és a városi cégek...
Átvette nyereményét az Elek zenekar. Az idei Utcazene Fesztivált a zsűri döntése alapján bár az OliverFromEarth formáció nyerte, ők visszaléptek a második helyezett, vagyis...
Újra Ceglédre érkeztek a Gombos-Zalai család tagjai. A Városi Könyvtár, a Tourinform iroda, Dr. Zalai Gábor és Károly Tamás által szervezett programra, az "Emlékezzünk régiekről" sorozat...
A kórházban keddenként, a rendelőintézetben péntekenként lehet előzetes regisztráció nélküli beadatni a koronavírus elleni védőoltást. Mostantól tehát hetente egy nap lesz lehetőség időpontfoglalás mellőzésével...