Azünnep után, 19-től rendelőt újítanak fel a rendelőintézetben. A munkálatok idején Dr. Kerékgyártó Csilla szabadságon lesz. Az asszisztense lesz elérhető a felújítás alatti néhány...
Húsvét után, jövő hét keddtől egy héten át üveggyűjtési akciót tart az önkormányzat. A város öt pontján állítanak fel most is üveggyűjtő edényeket. Ezekre...
A térség hét települése több mint 430 millió forint fejlesztési forrást nyert a Magyar Falu program keretében. A kormányzati támogatások között szerepel egyebek között...
Krónikus deréktáji fájdalommal küzdő betegeket keres a Budai úti Fürdő, akik részt vennének egy kutatásban. A tanulmány lényege, hogy kiderüljön, a ceglédi gyógyvíz hatására...
Az óvodai fejlesztési irányok, lehetőségek – ez volt a témája annak a megbeszélésnek, amelyre tegnap várták az önkormányzati óvodák vezetőit. A város sportkoncepciójához kapcsolódóan...
Kiírták az időközi választás időpontját Dánszentmiklóson. Az ottani képviselő testület még tavaly augusztusban mondta ki feloszlását. A veszélyhelyzet azonban eddig nem tette lehetővé időközi...
Újra iskolaőröket toboroz a rendőrség. Az iskolaőr közreműködik a nevelési-oktatási intézmények rendjének fenntartásában. Intézkedésre és kényszerítőeszközök használatára jogosult, közfeladatot ellátó személyek. Ehhez mérten, természetesen...
Megritkították a nádat a budai úti tónál. Erre időről időre azért van szükség, hogy a tó állapota megfeleljen az előírásoknak, hiszen a mesterségesen kialakított...
Nyílt napot tartottak a Pesti úti óvodában. Három napon át várták a szülőket és a gyerekeket, hogy megismerkedhessenek a leendő óvónénikkel és az intézménnyel....
Megnyílt az ország egyelten autós safari parkja Nagykőrösön. Ma még csak a sajtó munkatársai és a meghívott vendégek járhatták körbe a 30 hektáros területet,...
Több mint 200 diák vett részt a Ceglédi Tankerület Által szervezett, Táncsics Mihály Általános Iskolában rendezett Ki, mit tud járási középdöntőjén. A gyerekek rengeteget...