Május 10-től újraindul a személyes ügyintézés a polgármesteri hivatalban. Erre azonban kizárólag előzetes – telefonos vagy email-es – időpont egyeztetést követően, az ügyintézővel megbeszélt...
A kormányinfóval szinte egyidőben a választókerület országgyűlési képviselője is közzétette közösségi oldalán a hír a várost érintő állami kompenzációról. Földi László úgy fogalmazott: Cegléd...
A járványügyi korlátozások a védettséggel nem rendelkezők számára augusztus végéig biztosan fennmaradnak, ez koncertekre, szállodákra, szórakozóhelyekre, fesztiválokra, éttermekre és sporteseményekre egyaránt érvényes – mondta...
A tavalyi évhez képest a technikumokban 10, a szakképző iskolákban 40%-kal nőtt a beiratkozó diákok száma – ez hatalmas előrelépés – mondta híradónknak a...
Országosan 30%-al csökkent az új koronavírusos esetek száma – számolt be róla az operatív törzs mai tájékoztatóján Galgóczi Ágnes járványügyi osztályvezető. Az oltóprogram folyamatos...
Még két hét van az adóbevallás végső határidejéig. Május 20-ig kell elfogadni a bevallás tervezetet, amit most is a NAV készít el minden magánszemélynek....
Mostanra tetőzött a temetések száma, a járvány miatt 30-50 százalékkal több elhunyt van, mint tavaly tavasszal. A fővárosban akár hat hetet is várni kell...
Májusra is igényelhető az ingyen internet az online oktatásban résztvevő diákoknak és pedagógusoknak. Nem jár automatikusan, a szolgáltatóknál kell igényelni. A tapasztalat szerint sokan...
Több hónapnyi kényszerszünet után kinyitott a ceglédi mozi. A friss filmekre a forgalmazók miatt még egy kicsit várni kell, de számos korábbi remek alkotás...
A szívférgesség egyre jobban veszélyezteti kedvenceink életét. Az állatorvosok egyre több esettel találkoznak a rendelőkben. A megelőzés nagyon fontos, ezért azt javasolják, minden tavasszal...