A Bem József Műszaki Szakgimnázium és Szakközépiskola diákjainak ruhájára is felkerült a középiskolai évek végét jelképező szalag. A tanulók és szüleik - a nagy...
Utolsó állomásához érkezett a Vöröskereszt Hősképző programja. A záró előadáson a jeges, csúszós úton előforduló balesetekről és azok ellátásról tanulhattak a résztvevők. A szakmai...
Több mint egy millió forint értékű festékadományt kapott a Losontzi iskola kollégiuma. Az ország egyik legnagyobb festékforgalmazó cége ajándékozta meg az intézményt. Olyan nagy...
Szerdán dönt az országgyűlés a munka törvénykönyvének változtatásairól. Ezzel kapcsolatban az MSZP helyi szervezete közleményt adott ki. Ebben úgy fogalmaznak: minden lehetséges eszközzel tiltakozni...
Meggyújtották a város adventi koszorúján a második gyertyát, emellett pedig zenei műsorral, gyerekprogramokkal, kézműves elfoglaltsággal várták a családokat a Szabadság térre. Szombaton volt a...
Idén is sokan részt vettek a Mikulás futáson. Rajthoz álltak gyerekek, szülők és nagyszülők, de neveztek civil-és sportszervezetek, munkahelyi kollektívák is A népszerű esemény...
Diákok, szülők, pedagógusok fogtak össze, hogy segítsék a leukémiával küzdő 15 éves ceglédi lány, Nagy Regina gyógyulását. A Református Általános Iskola és a Közgazdasági...
Mintegy 150 ajándékcsomagot osztottak ki tegnap a Városháza Dísztermében. A Járási Hivatalban dolgozók gyermekeit is meglepte a Mikulás. A programot a zeneiskola növendékeinek műsora...
Idén is a Református Nagytemplom tornyából érkezett a ceglédi gyerekekhez a mikulás. Természetesen a Szabadság téri színpadhoz is ellátogatott, ahol egy fénykép erejéig minden...
Kárpáti Aurél kritikusra, íróra, költőre emlékeztek tegnap a tiszteletére elhelyezett emléktáblánál és a Városi könyvtárban is. A Vándor visszanéz című esten természetesen a Kossuth...
Versvándor járt a gimnáziumban. Tóth Péter Lóránt tartott rendhagyó irodalom órát. József Attila korai, kevésbé ismert műveiből is hallhattak a 12.-es diákok. Tóth Péter...
A CVSE labdarúgói ajándékcsomagokkal lepték meg a Pesti úti óvodába járó gyereket. Mikulás napja alkalmából hat ovis csoportba látogattak el. A kicsiknek átadták az...