Döntetlen a Gyöngyös ellen

394

A ceglédi focisták nagy reményekkel utaztak Gyöngyösre, hiszen eddigi egymás elleni találkozóikon még nem nyert a vendéglátó csapat amióta a Cegléd ismét az NB III-ban játszik. A két csapat közül a ceglédi focistáknak alakult jobban a felkészülési időszak. A játék képe is ennek megfelelően alakult. Leginkább Damásdi jelentett veszélyt a vendégek kapujára, majd egy nagyszerű befelé csel után jó tizenhat méterről a hosszú felsőbe tekert. Nagyszerű gólt volt, az eredmény: 0:1. A folytatásban Takács kapufát lőtt, de a félidő végére a csapat nem tudott komolyabb lehetőségeket kialakítani. A második játékrészben nem tudta a Cegléd növelni az előnyt, a hazaiak azonban találtak egy gólt, amellyel végül egy pontot otthon tudtak tartani a gyöngyösiek.

Gyöngyösi AK – Ceglédi VSE: 1:1

Makrai László – vezetőedző: „Egy játékra nem nagyon alkalmas pályán a küzdelem dominált ezen a mérkőzésen. Az első félidőben jobbak voltunk, megszereztük a vezetést, viszont a második játékrészben a hazaiak egy szerencsés góllal egyenlítetek. Sajnos egy pici plusz hiányzott ma a győzelemhez.”