Döntetlen játszottak a labdarúgók az MTK II ellen

479
forrás: Ceglédi VSE

A Ceglédi VSE összefoglalója következik:

 

„Az MTK második csapatát fogadtuk a bajnokság aktuális fordulójában a Malomtó szélen, miután ellenfelünk kérvényezte a pályaválasztói jog felcserélését. Egy rossz Mikler-passz utáni üreskapus szituáció ráijesztett mindenkire, de szerencsésen megúsztuk az esetet, miután a fővárosiak játékosa rossz megoldást választott a nagy lehetőségnél. A folytatásban inkább a mi helyzeteinkről beszélhettünk, a 9. és a 12. percben is szabadrúgás után veszélyeztettünk. Mind a kettőnél Kocsis előtt adódott lehetőség, de az elsőnél fölé fejelt, a másik szituációnál épp, hogy lemaradt a labdáról.

A 18. percben szemre is tetszetős ellentámadást vezettünk, de Papp sajnos egy ütemmel később lőtt, így blokkolt a védő. Két perccel később Godzsajev vállalkozott kapura lövéssel, de a labda kapu fölé szállt.

A 25. percben egy MTK próbálkozást is feljegyezhettünk, de az eltört labda lassan, gyengén mellé pattogott. A 36. percben még Godzsajev sárga lapját jegyezhettük fel, más érdemleges már nem történt az első 45. percben.

A második játékrész elején rögtön izgalmak adódtak. Az 50. percben veszélyes támadást vezettünk és a tizenhatoson belül többször is kapura lőhettünk, de elakadt minden esetben az MTK valamelyik védőjében a labda. Az 58. percben Kuti lőtt fölé kicsit kisodródva, nem sokkal később az MTK gyors támadása után Miklernek kellett védenie. Kapusunknak egyébként több dolga is akadt a második félidőben.

A 72. percben Mikler védett, a 80. percben Markó lött főle, majd a 88. percben Szabó elé pattant a meccslabda Polyák beadása után, de sajnos közelről, fölé lőtte.

A hosszabbításban Miklernek még védenie kellett egy lövésnél, de nagyszerűen megoldotta kapusunk, így végül maradt a gólnélküli döntetlen.

Ceglédi VSE – MTK II
0:0

Kezdőcsapat:
Mikler – Bagó, Szabó, Polyák, Kocsis, Godzsajev, Kuti, Pleszkán, Papp, Markó, Ángyán”