Egyenlítés emberhátrányban

0
653

A labdarúgó NB II huszonötödik fordulójában a Duna Aszfalt TVSE együttesét fogadta a tiszta kék szerelésben pályára lépő Ceglédi VSE.
A küzdelmes összecsapáson 35 percet kellett várni az első, kaput igazán veszélyeztető eseményre. Ekkor Nagy szabadrúgását ütötte a mezőnybe a kapus. A labda ismét Nagy elé került. A középpályás egyből meg is célozta a bal sarkot, a kapujába visszaérő Molnár bravúrral mentett. A másik oldalon a válasz öt perc múlva érkezett. Szabó mintegy 20 méterről leadott lövése kerülte el néhány centivel a jobb alsó sarkot. Fordulás után, mindjárt a 46. percben Nagy tornáztatta meg a vendégek hálóőrét, aki robinzonáddal védte a jobb felső sarok felé tartó labdát. Ezt követően az 51. percig változatos volt a játék, amikor Olaszt a félvonal környékén a játékvezető – feltételezhetően ütésért – kiállította. Az emberelőnybe kerülő Tiszakécske mezőnyfölénybe került, de a szervezetten és nagy szívvel védekező ceglédiek ellen csak néhány gólhelyzetet tudtak kialakítani. Így az 57. percben Pallagi a 16-oson belül mentett, a vendégek gólra éhes játékosa elől rúgta a labdát szögletre. A 82. percben a csereként pályára lépő Mihály 14 méterről lőtt. A nem túl erős, de a pontosan a jobb alsó sarok felé tartó labda az egyenetlen talajon a vetődő Mursits előtt megpattanva gurult a gólvonalon túlra. 0-1. A Tiszakécske a 87. percben bebiztosíthatta volna győzelmét, amihez Gréczi szöglete után a jó ütemben felugró és fejelő Csáki állt a legközelebb. A találkozó 1-1 es végeredményét Sigér állította be. A 93. percben megítélt büntető előtt Szilágyi adta középre a labdát, amit Sirokmánt megelőzve Csirmaz csukafejessel továbbított, kapu mellé. A játékvezető a védő megmozdulását szabálytalannak látta és a büntetőpontra mutatott. Sigér magabiztosan értékesítette a 11-est.