Egygólos vendégsiker

1842

A férfi kézilabda NB I pénteki játéknapján az Orosházát fogadta a Ceglédi KKSE.

Szélsők szerezték a mérkőzés első két gólját, előbb az orosházi Németh László, majd a ceglédi Hódi talált a kapuba. Ezután, egészen a 20. percig általában 1-2 góllal a vendégek vezettek, majd Grbovic 8-8-ra alakította az állást. A hátralévő 40 percben már egy alkalommal sem sikerült utolérni a látogatókat, akik így mindvégig megőrizték vezetésüket. Az első 30 perc után két gól volt az előnyük, ami könnyen lehetett volna egy is, de a 28. percben Andelic büntetője a kapufán csattant. Az első félidőben már nem is esett több gól, így a második játékrész 13-11-es vendégvezetéssel indult. Sőt, a 40. perc környékén   a balkezes átlövő, Németh Gábor emberhátrányban is eredményes volt, mellyel négygólos előnyhöz juttatta csapatát. A Cegléd a hajrá közeledtével többször is egygólosra csökkentette hátrányát, de az egyenlítés csak nem sikeredett. Feltűnő volt Perisic lövéskedve, aki ezen az összecsapáson különösen pontos  volt, csak elvétve hibázott, akcióból hétszer talált be az ellenfél kapujába. Izgalmasan alakult a hajrá. Négy perccel a vége előtt Knezevic gólja után 22-25 állt az eredményjelzőn. A hátralévő időben Andelic és Perisic révén már csak hazai találat esett, ahhoz pedig már csoda kellett volna, hogy 3 másodperccel a vége előtt  Pallag kockázattal teli, kétségbeesett indítása eljusson a felfutó Müllerhez. A találkozó így a vendégek 25-24-es győzelmével végződött. Szép megoldásokkal, remek gólokkal tarkított változatos, jó meccs volt. A hazaiak 24 góljából Perisic 10-et, Hódi 5-öt,  Andelic és Grbovic 3-3-at, Bíró, Borsos és Gidai 1-1-et szerzett.