Együtt szavalt a nemzet!

1397

Békés Mihály pipafaragó, Fábri Attila nyugalmazott katonatiszt és Volter Kálmán zenepedagógus vehette át idén a Cegléd Város Kultúrájáért elismerést. A Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett ünnepség minden korábbinál rendhagyóbb volt, hiszen Cegléd lehetett az Együtt szaval a nemzet program házigazdája is.

Ahhoz hogy itt lehetünk, ahhoz évszázadok munkája kellett – fogalmazott köszöntőjében az egyik házigazda, a Nagytemplomi gyülekezet lelkipásztora, Hánka Levente.

HÁNKA LEVENTE református lelkipásztor: „A reformáció 500. évfordulóján, hogy egy ilyen templomban ülhetünk, ha felidézem őseink emlékét, akkor lehet igazán tisztelegni előttük, ha pusztán csak a lehetőséget látjuk magunk előtt és mi töltjük meg tartalommal. Nem mindegy ám, hogy milyen tartalommal töltjük meg.”

Olyan nemzet vagyunk, amelyet régen tépett a balsors, kultúráját mégis a legnagyobb elnyomások idején is képes volt átmenteni – erről már a térség országgyűlési képviselője, Földi László beszélt.

FÖLDI LÁSZLÓ országgyűlési képviselő:  „Nyelvünk, irodalmunk, zenénk, táncunk, képzőművészetünk, népviseletünk, szokásrendszerünk, vallásunk, gasztronómiánk, építészetünk, jogrendünk, sportjaink, kultúránk mindahány eleme újra és újra főnixként támadt fel halottnak vélt poraiból.”

Takáts László polgármester ünnepi beszédében a magyar kultúra védelmének fontosságáról beszélt.

TAKÁTS LÁSZLÓ polgármester: „A feladatunk nagy, meg kell védenünk  a kultúránkat, magunkat, a jövőnket. Sok minden múlik azon, meddig  tudunk egyediek, magyarok maradni. A Magyar Kultúra napjának is ez az üzenete. AZ, hogy feladatunk van, amelynek meg kell felelnünk. Ha majd a szavaló gyermekeinkre nézünk, akkor hiszem, hogy mindannyian megnyugodhatunk.”

Fórizs Zoltán az Együtt Szaval a Nemzet program főszervezője köszönetet mondott, hogy Cegléd felkarolta és befogadta az idei rendezvényt. Az ünnepi program kezdetén a 2016-os rendezvénynek helyet adó Szarvas adta át a stafétát Cegléd városának és a ceglédi Kossuth Lajos Gimnáziumnak, majd Jordán Tamás színművész és rendező vezényletével a Himnuszt követően a reformáció évéhez kapcsolódva, Füle Lajos Tégy, Uram, engem áldássá című versével, valamint a Kossuth-nótával folytatódott.

A Református Nagytemplomban adták át a Cegléd Város Kultúrájáért díjakat is. 2017-ben Békés Mihály nyugalmazott alezredes, Pest Megye Művészetéért díjas alkotó, pipafaragó, Fábri Attila nyugalmazott katonatiszt a Kardos Pál Pedagógus Énekkar tagja, krónikása, a Dózsa György Honvéd Nyugdíjas Egyesület elnökségi tagja és Volter Kálmán a Ceglédi Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola gitár szakos tanára, zeneszerző, diakónus, a Mária rádió szerkesztő-műsorvezetője vehette át az elismerő oklevelet.

De ezen a napon, Cegléden indult újtára egy új kezdeményezés is, az AQUAKULTÚRA nemzeti és nemzetközi program. Az esemény emlékére, Cegléd városának a nemzeti és nemzetközi aquakultúrában betöltött aktív, jövőbeli szerepvállalásának szándékával a Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont, valamint a vasárnapi rendezvény kiemelt támogatója, az ELEVEN Kft. a termálfürdőben egy nemzetközi viszonylatban egyedülálló interaktív, kreatív vizes játszóteret alakít ki a ceglédi és a Ceglédre látogató gyermekek számára.