Élményekkel teli bringatábor

993

Közös tekerés, játék és a környék élővilágának felfedezése-ez a célja a bringatábornak, amelyet először hirdetett meg a Művelődési Központ. Az egy hetes elfoglaltság során a gyerekek ellátogattak a kalandparkba, részt vehettek egy különleges régészeti foglalkozáson, ma pedig a Gerje mentén csodálták meg a természetet.

 Felkerült a sisak és a láthatósági mellény is, útra készen várták a gyerekek az újabb, élményekkel teli napot. A bringatábor 14 fős csapata ma a Gerje felé vette az irányt. A közös tekerés során több helyen is megálltak, hogy megcsodálják a környék élővilágát. A gyerekeknek botanikus szakember mondta el, milyen csodákat is láthatnak közvetlen környezetükben.

PÁL ATTILA: Próbáltam egy kicsit felnyitni atekintetben a szemüket, hogy mennyi érdekes van. És nem csak a növények, állatok, hanem a használatuk is. Azért említettem olyan növényeket, amit régen kávéfőzésre vagy festésre használtunk, mert ezek mutatják azt, hogy mennyire benne élünk még a természetben.

A bringatábort először hirdette meg a Művelődési Központ. A cél, hogy szórakoztató és egyben hasznos, informatív hetet töltsenek együtt a gyerekek.

MEGYERI KATALIN, szervező. Én régebben is arra törekedtem, hogy ha gyerekekkel voltam együtt vigyem el őket az ismeretterjesztés felé. Vigyem el őket a saját városukba, falujukba olyan helyekre, ahova sajnos nem jutnak el a gyerekek.

A kicsiket még csak-csak, de a nagyobbakat egyre nehezebb kimozdítani a számítógép és az okostelefonok világából. Azért akadnak jó példák, hiszen egyre több család tartja fontosnak, hogy két keréken fedezzék fel a környéket.

OLDAL NÓRA: Mennyire gyakori az, hogy a családdal is nyeregbe pattantok és bejárjátok a környéket? – Kéthetente szoktunk a Budai út környékére meg kijövünk ide a Gerje parthoz.

A bringatábor öt napja alatt a gyerekeknek számos élményben volt és lesz részük. Hétfőn egy különleges, interaktív régészeti foglalkozáson vehettek részt, tegnap pedig kikerekeztek a kalandparkba.

IVANYIK-ZAKAR JUTAS: A tegnapi, a kalandpark az nekem nagyon bejött, mert a felnőtt haladó, 12 méter magasból szép volt az egész tájat benézni.

Kerékpárral egészen más felfedezni a világot, mint autóval vagy más közlekedési eszközzel. Nem csak kiváló testmozgás de nagyon praktikus is tekerve járni a vidéket.

MEGYERI KATALIN, szervező: A szabadság. Akkor állunk meg, amikor akarunk. Eljuthatunk olyan helyekre, ahova busz nem visz el, időhöz nem vagyunk kötve és a tekerés maga.

A mai napról a gyerekek fotósorozatot is készítettek, amelyet a Művelődési Központ facebook oldalára is feltöltenek. Holnap városismereti vetélkedő és bringás akadályverseny várja a gyerekeket, pénteken pedig Ceglédbercelre tekernek, ahol kipróbálhatják az íjászatot.