Emlékkiállítás Tóth István tiszteletére

1417

Emlékkiállítást rendeztek a galériában az egy éve elhunyt Tóth István tiszteletére. A klasszikus fotográfia egyik utolsó mestere 52 országban több mint 2200 tárlaton bemutatott képeit 327 díjjal jutalmazták. A tegnap nyílt emlékkiállításra a Magyar Fotóművészek Szövetsége által kiírt pályázati művekből válogattak. A falakon Tóth István alkotásai mellett Apáti-Tóth Sándor és Papp Elek képeit is megcsodálhatják a látogatók.

Az évszázad kiváló fotóművésze, Tóth István 93 éves korában, egy éve hunyt el. A ceglédiek tisztelt és szeretett művészét szinte mindenki Pista bácsinak hívta. Művész volt és ember a szó legnemesebb értelmében-hangzott el halálának évfordulójára, „Isten képére teremtve” című emlékkiállításon.

TAKÁTS LÁSZLÓ, polgármester: A klasszikus fotográfia egyik utolsó mesteréről azt mondják a hozzáértők, hogy rendkívüli szakmai tudás, kompozíciós érzék összetévesztethetetlenné tette képeit. Én laikusként azt mondom: a közvetlenség, a nyíltság, amit hordozott a jelleme és a tekintete az tette összetévesztethetetlenné a képeit.

Az embert a maga természetességében örökítette meg Tóth István. A boldogságában, esendőségében, büszkeségében. Manír és pózmentes volt minden fotója, csakúgy mint ő maga-mondta Tóth Istvánra emlékezve a polgármester. Tóth István 52 országban, 2200 kiállításon bemutatott fotóit 327 díjjal jutalmazták. Az egyenes, tisztességes utat választotta a művészhez váláshoz-erről már pályatársa beszélt. Chochol Károly úgy fogalmazott: Tóth István a fotóművészet arisztokratája volt és marad.

CHOCHOL KÁROLY, fotóművész: Ő azt mondta, hogy ragaszkodom az igazsághoz, a hazugságnak a nyomát nem tűröm el, ragaszkodom ahhoz, hogy a készülő mű művészeti szempontból is kifogástalan legyen. Tehát megkövetelte a szakmai tudást. És legfőképpen a tartalom és a forma egysége.

Tóth István a Magyar Fotóművészek Szövetségének alapító és egyben legidősebb tagja volt. Az emlékkiállításra a szövetség által kiírt pályázati művei közül válogatott. 32 alkotó képei láthatóak a galéria falain, köztük Apáti-Tóth Sándor és Papp Elek fotói is.

HUPJÁN ATTILA, elnök, MAOE Fotóművészeti Tagozat: Együtt tudjuk egy kép láttán gondolkozni, gyönyörködni, ha kell lelki szolidaritást vállalni, mert létezésünk produktumai mi magunk vagyunk és alapja isteni teremtetésünk, a közös entitás, ami mindenkié.

A kiállításon Tóth István fia, Apáti-Tóth Sándor édesapja hagyatékából kiválasztott képet ajándékozott a tárlat egyik alkotójának, S.Faragó Gyöngyinek.

APÁTI-TÓTH SÁNDOR, fotóművész: A bejárattal szemben lévő falon van egy fehér alapon egy fekete portré, S.Faragó Gyöngyi alkotása. És én Gyöngyit apám egyik alkotásával szeretném megjutalmazni egy vintage kópiával.

A kópia számos nemzetközi kiállítást megnyert. Az emlékkiállítás november 4-ig látogatható. Keddtől péntekig 10 és 18 óra, szombaton 8 és 12 óra között.