Fejlesztik a stúdiót

521

Műszaki berendezésekre nyert pénzt a Mária Rádió. A sikeres pályázatnak köszönhetően mintegy 1 millió 900 ezer forintból megújulhat a ceglédi stúdió több felszerelése is, mint például a felvevő rendszer és új diktafonokat is kapnak. A fejlesztésnek köszönhetően jobb minőségben tudják majd sugározni a rádió adásait.

Több, mint három éve indult a Mária Rádió Cegléden, napi öt óra adást készít az önkéntesekből álló lelkes csapat.. A stúdió műszaki felszerelésének egy része már elavult, ezért is volt remek lehetőség a pályázat, amelyen sikeresen szerepeltek.

SZELÉNYI PÉTER, koordinátor, Mária Rádió Cegléd: Több mint 1 millió 900 ezer forintot kaptunk a KMUSZ pályázat keretében. Ez egy olyan lehetőség, ahol a Mária Rádió ceglédi stúdiójának műszaki berendezéseit tudjuk egy kicsit felújítani. Szükséges ez, hiszen három éve működik a rádió és azok a műszaki berendezések, amelyeket az induláskor kaptunk ezek egy része már elhasználódott, elkopott. illetve korszerűsítésre lesz szükség.

A pályázati forrásból a számítógépes rendszerük újulhat meg, korszerűbb felvevő rendszert kapnak és új diktafonokat is-mondta Szelényi Péter. Ezek mind-mind olyan eszközök, amelyek segítik hogy a még jobb minőségben legyen hallható a Mária Rádió az FM 88,3 Mhz-en. Az adások készítéséhez új munkatársakat is keresnek.

SZELÉNYI PÉTER, koordinátor, Mária Rádió Cegléd: Létszámilag kicsit hullámzó, úgyhogy nagy-nagy örömmel fogadnék új jelentkezőket, mert ez egy önkéntes alapon működő rádió. Azon szerkesztők, műsorvezetők, technikusok jelentkezését várjuk, akik szeretnék itt megmutatni magukat. Jelenleg 15-20-an dolgozunk itt a rádióban.

A Mária Rádió célkitűzése a kezdetek óta ugyanaz, vagyis, hogy minden háztartásba eljuttassák az evangéliumot valamint hogy a helyi hírekről tájékoztassák a hallgatókat. Azt még nem lehet tudni, pontosan mikor érkeznek meg az új műszaki eszközök a stúidóba.