Feltűzték a szalagot a végzősökre

1210

A Losontzi iskola diákjaira is felkerültek a felnőtté válás egyik jelképének számító szalagok. A végzősök néhány héten belül vizsgáznak és kezükbe vehetik a képesítésüket. A szalagavatón az igazgató köszöntötte a ballagó három osztályt, a szülőket és pedagógusokat.

Ahogyan minden évben, úgy most is a végzősök és pedagógusaik bevonulásával kezdődött a Losontzi Iskola szalagavató ünnepsége. Már több mint harminc éves hagyomány az intézményben, hogy feltűzik a diákok ruhájára a két évszámmal ellátott kis szalagot, amely azt jelzi, hogy hamarosan véget ér életük egyik legszebb és legfontosabb időszaka. Idén három osztály összesen 27 diákja búcsúzik az iskolától. A végzősöket az igazgató köszöntötte.

 FARKAS EDIT, igazgató. A felnőtté válásotok útja ez, mely néhány év öröm és bánat, siker és kudarc, hit és meg-megújuló remény érzésével volt kikövezve. Egymás számára ismeretlenként érkeztetek, majd barátságok szövődtek és most pedig összekovácsolódott közösségek tagjaiként távoztok.

A végzősökre néhány héten belül vizsgák várnak. A két szakiskolai osztályban tanulók textiltermék összeállító és számítógépes adatrögzítő végzettséggel, míg a készség fejlesztő osztály szövött ágy készítő végzettséggel hagyhatják el iskolájukat. Kitartás és szorgalom-ez a két legfontosabb tulajdonság – mondta útravalóul a diákoknak az igazgató.

FARKAS EDIT, igazgató. Bízom abban, hogy lesz elég kitartásotok ahhoz, hogy elérjétek céljaitokat.

A végzősök keringővel készültek pedagógusaiknak és szüleiknek, a Kürtös Néptáncegyüttes pedig meglepetés produkcióval kedveskedett az ünneplőknek. A finomabbnál finomabb falatokat az Unghváry László Kereskedelmi Szakközépiskola tanulói szolgálták fel.