Fordulatos hajrá

973

A férfi kézilabda NB I tavaszi ötödik fordulójában a bajnokságban kilencedik helyen álló Ceglédi  KKSE az utolsó előtti Balmazújváros együttesét fogadta a Gál József Sportcsarnokban. A két csapat őszi összecsapása döntetlenre végződött és nem tévedtek azok, akik a visszavágón is nagy csatára, küzdelemre számítottak.

Az első félidőben sokáig fej-fej mellett haladtak a felek, általában a hazaiak vezettek, de néha előnyt szereztek a vendégek is. A játékrész hajrájában 13-10-re nőtt a Cegléd előnye, de közben sérülés miatt elvesztette a védekezés egyik kulcsemberét, Borsost, így szaporodott az eleve hiányzó maródiak (Grbovic, Dávid, Tóth K.) listája. Ettől függetlenül fordulás után nőtt a vendéglátók előnye, de a lendület és az erő csak 21-16-ig tartott ki. Az óriási szívvel küzdő újvárosiak egymás után öt gólt szerezve kiegyenlítettek, majd 15 másodperccel a vége előtt Martinez góljával átvették a vezetést is. Végül Andjelic értékesített büntetőjével egyenlő, 24-24 lett a végeredmény. A hazaiak 24 góljából Andelic 8, Radovic 5, Lászlai és Tóth N. 3-3, Bíró 2, míg Borsos, Hódi és Perisic 1-1-et szerzett.