Gondot okoz a gyors olvadás

1322

A gyors felmelegedés az egész országban nehézséget okoz. Az egyik napról a másikra jövő 20 fokos hőmérsékletváltozás miatt folyókká, tavakká változnak az egykori hómezők. Cegléden főleg a külterületek környékén vannak gondok, de például víz áll a Gubody kertben is. A Budai útnál viszont jól vizsgázott a tavaly kialakított árokrendszer, ott most le tud folyni a víz.

 

Nagyon gyors az olvadás, hiszen az elmúlt hetek fagyos éjszakái és nappalai után hirtelen mintegy 20 fokot emelkedett a hőmérséklet. A Budai úton néhány évvel ezelőtt komoly gondot okozott ennél jóval kevesebb hó és eső is. Az önkormányzat pontosan egy éve fektetett le dudákat, összekötötték a vasút mellett kialakított árkot a budai úti árkokkal, így a vízelvezetés megoldódott, az út ma délelőtt is járható volt, nem állt rajta egybefüggő víz, mint esztendőkkel korábban. A Gubody kertben viszont áll a víz, a gyors olvadás és a fagyos talaj miatt. A hirtelen jött tavaszi idő országszerte gondot okoz. Sok helyen a járdákat és utakat is ellepte a víz. Akadnak területek, ahol még jégréteg is megbújik a víz alatt, így különösen óvatosan kell közlekednie minden gyalogosnak. A még fagyos talaj szinte egyáltalán nem képes magába szívni a rengeteg nedvességet, így aztán a gumicsizma az ország számtalan pontján alapvető ruhadarab. Jó hír, hogy további kiadós csapadék nem várható és a szél segít majd a víz felszáradásában. A tavakra most már tilos rámenni.