Győztek a felnőtt Cápák

503

Bajnoki fordulót játszott a Ceglédi Kék Cápák felnőtt, ifi, serdülő, U14 és U12 korosztályai a VSK Tököl csapatai ellen a múlt héten. A felnőttek a Tököl ellen szerzett győzelmükkel visszaléptek a dobogóra. Az ifjúsági csapat a tabella második helyéről nyert ugyanitt, és a serdülők is a Tököl otthonában tartották meg veretlenségüket. Az U14 játékosai azonban pont nélkül maradtak Kecskemét és Tápiószele gárdáival szemben. Az U12 négy félidőből hármat megnyert, és ezzel győzött Sülysáp ellen, miközben szoros meccset játszott Vecséssel.
Eredmények:
Felnőtt mérkőzés:
VSK Tököl – Ceglédi Kék Cápák 21:26
Cegléd: Szegedi Brigitta, Juhász Bernadett (kapusok), Vuletic Suncica 7, Tóth Adrien 5/2, Farkas Szimonetta 3/2, Török Melinda 3, Halasi Réka 3, Dobos Renáta 2, Csábi Zsuzsanna 1, Peszeki Laura 1, Jónás Alexandra 1
Hétméteres: 6/5, 5/4
Jakab László: „Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, ami végig meg is adta az alaphangot. A hazai csapat csak futott az eredmény után és bár sok volt a technikai hibánk, mégis tartani tudtuk azt a szintet, hogy ne tudjanak közelebb kerülni. Gratulálok a lányoknak, bár a technikai hibákon dolgoznunk kell, mert ma nagyon sok volt. Ezen mindenképpen javítanunk kell! Gratulálok a csapatnak, mert egy jó, küzdelmes mérkőzésen arattunk megérdemelt győzelmet!”
Ifjúsági mérkőzés:
VSK Tököl – Ceglédi Kék Cápák 26:38
Cegléd: Simon Anna (kapus), Peszeki Laura 12(2), Kiss Vivien 8, Kádár Kata 6, Farkas Fruzsina 4, Pető Luca 3, Farkas Szimonetta 2, Mód Klaudia 2, Vágány Noémi 1
Hétméteres: 5/5, 3/2
Almási László: „A felnőtt csapatunk előtt játszottuk a mérkőzésünket, ezért szerettem volna azokat a játékosaimat pihentetni, akiknek ott is helyt kellett állniuk. A célom az volt, hogy az idősebb, rutinosabb játékosaimmal kezdem a mérkőzést, hogy minél hamarabb magabiztos előnyre tegyünk szert, ebből kifolyólag többet pihenhessenek. Sajnos ezt nem sikerült megvalósítani. A második játékrészben a serdülő korosztályúak, illetve már a felnőtt csapat ajtaján kopogtató ifisták kaptak szerepet. Pozitív meglepetést okozva hamar kialakították a magabiztos előnyt, mellyel bebiztosították a győzelmet. Most láttam igazán azt, hogy kezdik érteni és elsajátítani az elképzeléseimet. Mertünk egy-egyezni, megtudtuk játszani a beállóinkat és kiszolgáltuk a szélsőinket is. Volt irama a támadásainknak. Jó úton haladunk, ezen kell menni tovább! Dicséret illeti a lányokat!”
Serdülő mérkőzés:
VSK Tököl – Ceglédi Kék Cápák 16:24
Cegléd: Semetka Gréta (kapus), Peszeki Laura 7, Farkas Fruzsina 4(2), Pintér Zsófia 4, Horváth Evelin 3, Orlov Katinka 2, Vágány Noémi 2, Csombai Mirella 1, Baricza Viktória 1
Hétméteres: 4/3, 4/2
Almási László: „Az egész mérkőzésen a nyomottság, fáradtság volt jellemző ránk, nem tudtunk a maximális hőfokot elérni. Ennek ellenére a lányoknak sikerült abszolválniuk a találkozót. A küzdés végig megvolt a csajokban és láttam nagyon jó dolgokat is. Külön örülök, hogy mindenkinek csaknem ugyanannyi játékidőt tudtam adni és mindenki tudott hozzátenni a mérkőzéshez. A sebességet igaz kicsit hiányoltam, de gratulálok a lányoknak, igazi csapatmunka volt!”
U14 mérkőzések:
Ceglédi Kék Cápák – Kecskeméti NKSE 14:19
Cegléd: Sila Réka (kapus), Orlov Katinka 6(2), Ferenczi Lili 4(2), Csombai Izabella 1, Fleischmann Csenge 1, Petró Zsanna 1, Kaposvári Vanda 1
Hétméteres: 36/4, 3/3
Ceglédi Kék Cápák – Euronovex USE 15:31
Ceglédi gólok: Petró Zsanna 3(1), Kaposvári Vanda 3(1), Csombai Izabella 2, Orlov Katinka 2, Ferenczi Lili 2 (1), Fleischmann Csenge 2, Dengi Csenge 1
Hétméteres: 4/3, 1/1
Urbán László: „Nem játszottunk jól, alig láttam vissza valamit az edzéseken látottakból. Gyorsan meg kell találni az okát a mai rossz teljesítményünknek, mielőtt teljesen szertefoszlatjuk a felsőházba jutás lehetőségét….”
U12 mérkőzések:
Ebben a korosztályban nincsenek nyilvántartva a góllövők és nincs bajnoki tabella sem.
Sülysáp – Ceglédi Kék Cápák 8:16
Vecsési SE – Ceglédi Kék Cápák 12:9
Cegléd: Pintér Léna, Farkas Boglárka, Sági Hanna, Kocsis Kata, Dugasz Lilla, Virág Hanna, Megyesi Petra, Benke Nóra, Cseh Panna, Bartus Júlia, Kiss Eszter
Tóth Adrien: „Az első mérkőzésen sikerült egy viszonylag nagyobb arányú győzelmet aratnunk. Szinte végig a mi kezünkben volt a meccs és az eddigiekhez képest bátrabbak voltak a lányok, lendületesebben törtek kapu felé. Sajnos, egymást követően kellett lejátszanunk a két mérkőzést, így a lányok már kimerülten kezdték a második meccset. A fáradtság mellett itt már jobban meg is voltak szeppenve a lányok, amit nem értek miért lehetett, illetve el kezdtek kapkodni is és egyre több technikai hiba jött elő. Összességében ügyesek voltak a lányok és szépen helyt álltak. A védekezésünk úgy gondolom egyre erősebb, még a támadásban kell bátrabbnak lennünk és egyre szebb eredményeket fogunk elérni közösen.”