Hogyan készül a képregény, a rajzfilm?

1026

A rajzfilmkészítés rejtelmeibe kóstolhatnak bele azok a gyerekek akik részt vesznek az Uránia Mozi animációs táborában. A diákok a számítógépes képalkotás mellett bábot készíthetnek és az árnyjáték valamint a homokanimáció aktív szereplői lehetnek.

Dolgoznak a szorgos kezek, készülnek a szebbnél szebb bábok. A gyerekek nagyon élvezték az Uránia Mozi táborának programját.

POKORNY CINTIA : Ez egy ilyen kis zoknibáb, és ez egy kutyuska. – Hogyan készült és mi volt benne a legnehezebb?- Amikor a zoknit be kellett ragasztózni, a szivacsot bele kellett tenni.

A mozi először hirdetett animációs tábort. Az ötlet beváltotta a hozzá fűzött reményeket, sokan jelentkeztek a különleges, izgalmas öt napos elfoglaltságra.

SÁGI JUDIT, szervező: Valami olyasmit kerestünk, ami a mozi profiljába illik, ezért gondoltuk, hogy az animáció érdekes téma lehet nekik is.

A gyerekek a rajzfilmkészítés titkaiba leshetnek bele a hét során. Volt számítógépes képalkotás, amelyet a lányok és fiúk egyaránt nagyon élveztek, hiszen mindennapjaik szerves része a számítógépezés és egyre ügyesebben használják.

A számítógépes animáció és a bábkészítés mellett az egyik legizgalmasabb program a homokfestés volt. A diákok ámulattal nézték, hogyan alkotható meg egy-egy alakzat, vagy figura homokból. A gyerekek nagyon élveznek minden programot.

 

 

 

A hét során lesz még fotóanimáció és árnyjáték is. A nyáron pedig zenetábornak is helyet ad majd a mozi.