Így nem vesznek el a dokumentumok

0
16

Gépjárműadóról szóló értesítés, adóbevallás tervezet – több fontos dokumentum is érkezett vagy érkezik ezekben a hetekben az ügyfélkapura. Sokan azonban – főként az adóbevallás tervezet ellenőrzését – addig halogatják, míg azzal szembesülnek, már nem elérhető a dokumentum. A rendszer alapbeállítása szerint ugyanis az üzenetek a megnyitástól számított 30 nap után automatikusan törlődnek. Ezért érdemes ezeket rögtön akkor tartós tárba helyezni, amikor megkaptuk őket.