Ingyen fa a legrászorultabbaknak

1301

Faadománnyal segít a Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ azoknak, akiket kihűlésveszély fenyeget. A Pesti út 7 szám alatti központban személyesen, és telefonon várják a jelzést. A szám munkanapokon és hétvégén is, éjjel-nappal hívható. Már eddig mintegy száz kérelem érkezett az önkormányzat által biztosított faadomnyra. A Gyermekjóléti Központ pedig idén már abban is tud segíteni, hogy fabrikettet vásárolhassanak a piaci árnál kevesebbért azok, akik szűkös anyagi körülmények között élnek.

Az utóbbi hetekben kiszámíthatatlan volt az időjárás, a meleg és hidegfront folyamatosan váltotta egymást, sokszor tavaszias érzetünk volt, majd egyik napról a másikra fagypont alá került a hőmérséklet és havazott is. A meteorológusok szerint a tél nem marad el, fűteni tehát mindenképpen kell. A tüzelőanyag beszerzése sokaknak gondot jelent, a legrászorultabbaknak évek óta segít faadománnyal a Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ. Fontos tudni, hogy valóban csak a krízisveszélyben lévők kaphatnak ingyen fát.

KÓTABÉNÉ RUDA GYÖNGYVÉR, szakmai vezető, Kistérségi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ: A kollégáim minden esetben kimennek környezettanulmányt készíteni, nyilván erre szükség van, mert sokan félreértik ezt vagy nem úgy értelmezik ezt a szolgáltatást és felmérik ezt a helyzetet, hogy valóban krízishelyzet van-e. Vannak olyanok is, akik ezzel inkább a téli tüzelőjüket próbálják meg gyarapítani de ez nem erről szól.

A krízishelyzetben lévők személyesen a Pesti út 7 szám alatt jelezhetik igényüket a faadományra vagy a 0670-9358647-es telefonszámom, amely éjjel-nappal hívható.

KÓTABÉNÉ RUDA GYÖNGYVÉR, szakmai vezető, Kistérségi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ: Szeretném kérni, hogy ne várjuk meg azt az utolsó illanatot, mikor az utolsó fadarab kerül a tűzre, hanem amikor már azt tapasztalja vagy úgy érzi, hogy ez hamarosan el fog fogyni és nem fogja tudni megvenni a tüzifát, abban az esetben tessék jelezni ide a családsegítő szolgálat felé.

Eddig már mintegy 100 kérelem érkezett be a Központhoz. Az ingyenes fát az önkormányzat biztosítja és a Várvag Kft. munkatársai folyamatosan szállítják ki a rászorulóknak. Újdonság, hogy idén már jutányos áron vásárolni is lehet fabrikettet.

KÓTABÉNÉ RUDA GYÖNGYVÉR, szakmai vezető, Kistérségi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ: A szociális szövetkezet által gyártott fabrikettet meg is lehet vásárolni. Ami azt jelenti, hogy nem kerül valaki kimondottan krízishelyzetbe de szűkösebb anyagi lehetőségei vannak, mi ezt tudjuk neki ajánlani a piaci ár alatt jóval, 50 forintos áron megvásárolhatja ezt a fabrikettet.

A fabrikett vásárlási igényt is a Gyermekjóléti Ehhez is igényt kell benyújtani.