Jól haladnak a munkákkal

1225

Ütemterv szerint haladnak a Malomtószéli lelátó felújításával. A létesítmény 750 szurkolót képes majd befogadni, és a sportolók is kulturált körülmények között készülhetnek a meccsekre. Új öltözőket, raktárhelyiségeket, konditermet alakítanak ki. A modern, minden tekintetben megszépült lelátót és a hozzá tartozó épületet jövő év első negyedévében át is tudják adni.

Javában dolgoznak a szakemberek a Malomtószéli sportcentrum felújításán. Az 1930-as években készült lelátóra és a hozzá tartozó épületre rá sem lehet ismerni. A felújítási munkákat ez év elején kezdték.

MAJORSZKI SÁNDOR, építésvezető, Horváth Építőmester Zrt. : Egy eléggé lepusztult, romos épületet bontottunk el. Ennek a helyére került ez az új épület. Gyakorlatilag az épület 2 ezer négyzetméter alapterületű, két szintes illetve a lelátó maga 600 m2 felületű. A földszinti részen kerül kialakításra a 12 darab öltöző, a hozzá tartozó szociális és vizes blokkokkal.

A 748 férőhelyes lelátó mellett-a meccsek minél jobb felvétele érdekében-külön kameraállást is kialakítottak-mondta az építésvezető. Az épület földszintjén szép, tágas öltözőket, orvosi szoba lesz. Van, ahol már a burkolásnál járnak a szakemberek. Eddig ütemterv szerint haladnak mindennel-mondta Majorszki Sándor.

MAJORSZKI SÁNDOR, építésvezető, Horváth Építőmester Zrt. : Elértük a 75 százalékos készültséget pont a napokban. Befejező szakipari munkálatok zajlanak. Épület elektromosság, épület gépészet, hideg és melegburkolás, illetve festési munkák vannak hátra.

Az épület emeleti részét is úgy alakítják ki, hogy a modern kor valamennyi elvárásának megfeleljen.

MAJORSZKI SÁNDOR, építésvezető, Horváth Építőmester Zrt. : Itt jelenleg a létesítendő konditerem területén állunk. Mögöttem látható a közlekedő folyosó, melyről nyílik  klubhelyiség, tárgyaló, és a létesítendő irodák.

A lelátó és az épület teljes felújítása mintegy 400 millió forintos állami támogatásból valósul meg. Az építésvezető elmondta: ha az időjárás is kegyes lesz és ütemterv szerint tudnak haladni a munkákkal, jövő év első negyedévében át tudják adni a megszépült lelátót.